„Ez is megvolt, még sincs vége” – édesapám hangján ez a mondat cseng a fülemben valahonnan messziről, a múltból, most, hogy véget értek a Miskolci Nemzeti Színház bicentenáriumi ünnepségei. Azaz, hogy mégsem, hiszen közeleg október első felére a Comedie-Francaise vendégjátéka: Tartuffe, avagy a képmutató, illetve a bukaresti Bulandra Színház előadása: Művészet – és egyébként is természetesen az egész most induló, 200. évad is az ünneplés jegyében telik. De magának a születésnapnak ünnepségein túl vagyunk, csakhogy nekem nem nagyon akarózik még nem foglalkozni ezekkel, magamban nem felidézni, újrajátszani az eseményeket – mert izgatottan vártam és szerettem nagyon azt a felemelő, boldog napot. Tehát erre mindenképp igaz, hogy még sincs vége. Számomra legalább nincs!  

   A blog is készült rá. A 200-as rovatban folyamatosan nyomon lehetett követni az előkészületeket, majd a programot, ismerkedni lehetett előzetesen a díszbemutatóra kitűzött darabbal, korabeli sajtószemlével dolgoztam fel az MNSZ 1823 és 2003 közötti évfordulóit, jeles dátumait, s érdekeségekkel is találkozhatott az olvasó. Mindez természetesen továbbra is megtalálható a blogon.
   De a 200-as rovat fő attrakciója mégis az az alrovat volt, amelyben művészek, alkotók és nézők (összesen 44-en, a 45. magam voltam) az én felkérésemre írásban, hangban, videóval köszöntötték a születésnapot. Meglepetésnek szántam ezt az ünnepelt részére, s csak a születésnap előtt egy héttel lettek nyilvánosak mind az olvasók, mind a Színház számára a köszöntők. Arra igazán nem gondoltam, hogy általuk én is meglepetést fogok kapni, de erről majd a későbbiekben! Azt viszont most már elmondhatom, hogy május legelső napjaitól, augusztus közepéig dolgoztam ezen. Dolgoztam, de nem munka volt, hanem öröm és élvezet. Több felkérést küldtem el, mint amennyi köszöntő végül született. Csakhogy sokakhoz el sem jutott, s akikhez igen, azok között is voltak néhányan, akik bár örömmel fogadták, s ígérték, ígéretüket többször meg is erősítve, hogy szívesen vesznek részt ebben, végül mégis cserben hagytak. Annál hálásabb vagyok azoknak, akik nagyon komolyan vették és szívet-lelket melengető születésnapi üzeneteket küldtek.
   Ahogy közeledett a jeles nap, egyre izgatottabb voltam én is. Vannak színházi barátaim a nézők között és a társulatban is, akikkel sokat beszéltünk erről, kicseréltük értesüléseinket, készültünk az ünnepre. 
   Sokan azon izgultak, a díszelőadásra sikerül-e bejutniuk. Nem alaptalanul! Július 3-án, 10 órától lehetett személyesen, 12 órától online is jegyeket venni. Tudok olyan nézőről, aki reggel 7 órától már a Jegyirodánál várakozott, hogy biztosan kapjon. 14:30-kor már le is kellett zárni a vásárlás lehetőségét. Hát igen! Nem minden nap van 200. színházi évforduló.
   Én a díszelőadásra és az ünnepi társulati ülésre is a Színház meghívottjai között voltam (a többi programon bárki minden megkötés nélkül részt vehetett). Ezúttal is köszönöm!     
   Hogy a Miskolci Nemzeti Színháznak nem csak a környező helységekből vannak nézői, azon persze nincs semmi csodálni való. Van viszont azon, hogy bérletes nézők is vannak még egészen távolról, például Tatabányáról is, s van mit csodálni azon a 80 éves úron, akivel a társulati ülés előtt találkoztam a színház épülete előtt. Nem is tudott a bicentenáriumról, csak előző délután értesült róla egy rádióműsorból, s reggel vonatra ült, Miskolcra utazott Szántódról(!), hogy megnézhesse az előadást, s azután rögtön utazzon is vissza. Nagy merészség volt és persze, nem is kapott jegyet, de végül – köszönhetően az ünnepségek napján alkalmi színházi szolgálatot, információk adását, irányítást, segítséget adó kis csapat két fiatalember tagja empátiájának – mégis sikerült megoldást találni, ott lehetett. Megérdemelte. A fiúk pedig a dicséretet.


Kónya Máté és Kónya Barnabás (a külön jelzettek kivételével ez és valamennyi további fotó: mnsz-blog)

   A színház melletti oszlopokon már ott vannak a társulat új fényképei, a Jegyiroda kirakatában is hatalmas számjegyek jelzik, hogy a 200. évadot kezdik.

Az évadnyitóra érkező társulati tagok és meghívott vendégek, köztük sok régi miskolci tag érkezése, találkozások, egymásra ismerések, vidám kavalkád helyszínévé változtatták a környéket.

   De közben árgus szemekkel figyelő, mindenfelé néző, kutató nézőket is lehetett látni. Hirdettek ugyanis az esti gálához kapcsolódóan egy játékot. „Kuponokat” rejtettek el, s akinek sikerült megtalálnia egyet, az este az ünnepi torták 200 szeletének egyikére válthatta be. Én bizonyos voltam benne, hogy nem találhatok, már azért sem, mert nem lévén miskolci lakos csak kevéssel a társulati ülés kezdete előtt érkeztem, az ottaniaknak eleve előnyük volt. És mégis! Alig hittem el, de sikerült.
   A művészbejáron belépve azonnal egy kedves dolgot hallottam meg és a nap folyamán még sokszor, a díszelőadás kezdete előtt is. A szokott hívó, az avasi harangjáték zenéje helyett ma a „Happy birthday to you” dallama figyelmeztetett mindenkit, hogy el kell már foglalnunk a helyünket.

Béres Attila, direktor

   Az ünnepi évadnyitót Béres Attila direktor azzal kezdte, hogy a kétszázadik évadnyitó ülést nehezebb elkezdeni, mint egy előadást. Majd a színház közösségteremtő erejéről beszélt: „Amikor az emberek estéről estére, egymás mellett ülve nézik ugyanazt a történetet a színpadon, egyszerre rendülnek meg, egyszerre nevetnek, akkor eltűnnek különbözőségeink. Ebben rejlik a színház ereje.”
   Veres Pál, Miskolc polgármestere pedig arról, hogy „a Miskolci Nemzeti Színház ez alatt a két évszázad alatt mindvégig a kultúra bástyája volt, nemcsak Miskolc, hanem az egész megye, a régió, sőt, talán túlzás nélkül az egész ország tekintetében. A miskolciak szeretik a színházukat. Így volt ez az elmúlt kétszáz évben és így lesz az elkövetkező évszázadokban is.”

A Művészeti Tanács

   A direktoron kívül a Művészeti Tanács többi tagja is megfogalmazta gondolatait az évforduló kapcsán. Cser Ádám, Keszég lászló, Rusznyák Gábor és Szőcs Artur meghatott-vidám mondatokkal, Szabó Máté komolyabb hangvételben. Ezekkel a szavakkal zárta: „Az erkölcs, a valódi, (nem a táblára írt, hazug, felkiáltójelerdő), hanem a világ, a tömeg folyamatait megfékező erő, ami egyetlen indokunk, mentségünk arra, hogy itt legyünk, különben egymást valakiknek hazudó senkik vagyunk. Emberi jóságot teremtő tetteket kell eredménnyel sugallnunk, nem csupán annak távoli képét, mert konganak a vészharangok. Miskolc megoldást kínál és hogy ez egyáltalán lehetséges, azt nekik köszönhetjük, a 2 évszázada élt polgároknak... Akik ma nincsenek itt. A kérdés az, hogy Mi itt vagyunk vajon, vagy csak eljátsszuk? Illusztráljuk, vagy valóban Jelen vagyunk? Látjuk mire képes a vihar. Szép szavak. És, hogy ne csupán Hamlet által gúnyolt szavak, szavak, szavak legyenek, ahhoz kívánom, amit kívánni lehet, szavak nélkül a többi előtt, vagy a többin túl, ami a: néma csönd.”
   Átadták az elismerést a drámapályázat nyerteseinek. A szakmai zsűri két színdarabot talált első helyre érdemesnek, megosztották a díjat, Komán Attila: Kornél című művére az egyik, Zemlényi Attila és Kabai Lóránt műve, a Vasgyári eklógák a másik.

   Az ünnepi évadnyitó után a Színháztörténeti és Színészmúzeum gyűjteményéből plakátkiállítás nyílt, Mikita Gábor színháztörténész-muzeológus válogatásában. Jó volt látni, milyen élénk érdeklődés kísérte ezt és az ezt követő könyvbemutatót is.

   Fedor Vilmos és Somorjai Lehel Színház a város tenyerén című könyve a bicentenárium alkalmából ismerteti a színház történelmét. A könyvet Szigethy Gábor Kossuth-díjas magyar színháztörténész, rendező, egyetemi tanár mutatta be.

   S már csak alig félóra maradt a várva várt díszbemutatóig. Kisfaludy Károly: A tatárok Magyarországban (Eredeti hazai költemény öt felvonásban) című darabjának előadása 1823. augusztus 24-én délután 17 óra 06 perckor kezdődött, ugyanakkorra tűzték ki a 200 évvel későbbi bemutatót is. Ami persze nem az volt, amit akkor láthattak a nézők. Bár az ünnepségek tervezésének kezdetekor még volt olyan terv is, hogy kétszer fogják eljátszani a „Tatárokat”, először eredeti formájában, s azután a mai szem és fül számára is jól fogyasztható átdolgozásban. A Covid és az energiaválság, a nagyon nehéz anyagi helyzet sajnos ezt is és más terveket (annak az egykori színháznak felépítése a Nyári színház területén és az első előadás ott bemutatása, egy nagyszabású, velencei karnevál-szerű utcai mulatság…) is elsöpört.
    A nagyszínházi bemutatókon mindig vörös szőnyeg és fáklyák várják a közönséget. A szokatlan, délutáni időpont ellenére sem volt most sem másképp.



   Szőcs Artur átdolgozásáról és rendezéséről már előzetesen egészen izgalmas bennfentes véleményeket hallottam.
   "Úgy gondolom, Szőcs Artur nagyszerű ember és rendező, egyre értékesebbek a munkái. Amit most ebből ki fog hozni – az olyan lesz, mint egy gyönyörű fényképalbum, amit az ember lapoz és ha ezt felgyorsítja, akkor egy csodás „filmvetítés” jön létre belőle." (Molnár Anna, színművész) 
   "Miskolcon mind a zenészek, mind a kórustagok, ha bármi olyan feladat van, ami nem a szokványos operett-musical-opera háromszög, állnak elébe, a saját ügyüknek tekintik és odateszik magukat. Most, ami a Tatárokban lesz, az egy „intergalaktikus" méretű dolog. Legalább két dolga lesz mindenkinek, minden zenekari és kórustagnak és a szereplőgárda is egy-két kivétellel gyakorlatilag mindenkit felölel." (Rákai András, korrepetitor)

Az előadás képei: Éder Vera és Gálos Mihály Samu

   Másnap az internetes portálok többek között „grandiózusnak” nevezték az előadást. A blogon a későbbiek folyamán fogok részletesebben írni róla, amikor a mostani díszbemutató (azaz tulajdonképpen egyelőre egyetlen alkalom) után a szokásos bemutató előadással kerül a bérletes és bérletszünetes nézők elé.
   A díszbemutatón a kormányzatot Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár képviselte. 

Morin khuur

   Ott volt Baatarjav Sainnyambuu, Mongólia magyarországi nagykövete, aki a bemutatóhoz korábban egy, a tradicionális mongol zenei hangzáshoz elengedhetetlen, morin khuur (lófejű hegedű) nevű, kéthúros, különleges hangszert ajándékozott a színháznak és kíséretében a mongol Országos Dráma Színház igazgatója is.
   Az előadás végén hosszú percekig tartó ováció, álló taps köszöntötte a 200 éves színházat és az előadást, így már csaknem fél 8 volt, amikor kiléptem az épületből, a még mindig forró levegőjű estébe. Egész nap igen meleg volt, mondogattuk is, a jó idő fontos az esti Városház téri gála miatt, de egy kicsivel kevésbé jó is elég volna. Az egész délután viselt színházi öltözékem sem könnyítette a helyzetet. Igaz, nagyon sokan voltak, akik sokkal könnyedebben öltöztek, de én, aki „hétköznapi” estéken sem vagyok hajlandó másképp színházba menni, csak ahogyan én illendőnek tartom, megfelelő cipő, öltöny vagy sötét nadrág és zakó, nyakkendő, díszzsebkendő, éppen a bicentenáriumi ünnep napján szegtem volna meg a saját szabályaimat? Elképzelhetetlen volt. No meg, attól tartok, ez volt életem egyetlen színházi bicentenáriumi ünnepsége…
   Tehát a hamarosan, este 8-kor kezdődő gálaműsor előtt még nagyon gyorsan magamat is rendbe kellett szednem, könnyű, nyári ruhát felvenni és igyekezni jól helyezkedni a színpad előtt, hogy tudjak fotózni, videózni.

 
  A gála a „Nyitánnyal” kezdődött, ez a rövid zenei bevezetés ünnepélyes, de nem komorkodó hangjával rögtön nagyon jó alaphangulatot adott.


(A képre kattintva videó nyílik.)

Ezt követően, amint az ünnepi évadnyitón, itt a nagyközönség (rengetegen eljöttek!) előtt is előbb Béres Attila direktor, majd Veres Pál polgármester beszélt.

Béres Attila, direktor

És következett a 200 gyertya elfújása! A gyertyákat egy színházi kelléktortán helyezték el, s Béres Attila biztatására vidáman vette körbe a nézősereg.

(A képre kattintva videó nyílik.)

Gálos Mihály Samu fotóján a jobb oldalon én is feltűnök.

   Volt azonban igazi, ehető torta is, most lehetett beváltani a kuponokat. A korábban említett két fiatalemberen kívül kedves hostess hölgyek is voltak, ebben ők segédkeztek. Most utólag már elárulhatom, megbeszéltem velük, hogy bár a tortaszeletet átvettem, a kupont nem adom le. Nem éltem vissza vele, nem adtam tovább másoknak (azért sem, mert tudtam, hogy a szeletek száma a kuponok lehetséges számához van igazítva – de egyébként sem tettem volna), viszont kis emlékként most itt van az íróasztalomon.

Ezek már igazi torták 


Radnai Erika konferál

   Meglepetés következett! De nem az ünnepeltnek, hanem nekem, akinek nem is volt születésnapja! A gálaesten 10 videót is bejátszottak az én felkérésemre született és itt a blogon, a 200-as rovatban megjelent köszöntőkből! Nem tudtam róla előzetesen. Az évadnyitó előtt mondott nekem annyit Radnai Erika művészeti főtitkár, az esti gála programjának összeállítója és műsorvezetője, hogy majd lesz egy kis meglepetés számomra. Hát ez volt az. Megvallom, törtem azért a fejem, hogy ugyan mi lehet, még az is megfordult benne, hogy esetleg mondhatok vagy mondanom illik majd 2-3 mondatot rá a közönség előtt. Valami ilyesmi lehetett volna: „Természetesen nagy zavarban vagyok, köszönöm és csak annyit szeretnék mondani, hogy szeretlek benneteket, MNSZ, mindenkit, bármilyen pozícióban is dolgozik ezen a csodálatos helyen, ebben a nagyszerű közösségben.”
   Büszke vagyok rá, hogy a blogom a színháznak szóló meglepetése (az én színháznak szóló meglepetésem) a bicentenáriumi gálát, ahol egykori és jelenlegi társulati tagok léptek fel, át- meg átszőtte, szerves része volt. Köszönöm.

(A képre kattintva videó nyílik.)

  Csaknem fél 12 volt már, amikor véget ért a finálé. A közönség végig kitartott, nagyon vidám (közben időnként megható) perceket, órákat, felemelő, boldog ünnepet éltünk át, művészek, nézők, miskolciak és nem miskolciak.

 

   A gála műsorából itt következő fényképek között az arany körben fehér háromszöggel külön jelzettekre kattintva videórészleteket is láthatnak. Nagyon kérem, ezt az első, "Fontos elmondani" című videót  se hagyják ki! Köszönöm.

 

 

Nagy Ibolya

Dézsy Szabó Gábor és Nagy Ibolya

Dézsy Szabó Gábor és Seres Ildikó

Seres Ildikó

Vida Péter

Eperjesi Erika

Kincses Károly és Eperjesi Erika

Kertész Marcella

Létay Dóra (Lásd a Fontos elmondani című videót!)

Horváth Zsuzsa

Kerekes Valéria

Nagy Nándor

Miskolci Balett

Feczesin Kristóf, Farkas Sándor, Börcsök Olivér

Feczesin Kristóf, Farkas Sándor, Prohászka Fanni, Mészöly Anna, Börcsök Olivér

Lajos András

Nádasy Erika

Varga Andrea

Varga Andrea, Czvikker Lilla

Az MNSZ Énekkara

Regős Zsolt

Bodoky Márk

Harsányi Attila

Kovács Vanda

Máhr Ági, Szervét Tibor

Simon Zoltán

Salat Lehel

A finálé
 

Hozzászólások (1)

A Miskolci Nemzeti Színház 200. születésnapjának tegnapi, Városház téri gálaestjén 10 videót is bejátszottak az összesen 44, az én felkérésemre született és itt a blogon, a 200-as rovatban megjelent köszöntőből. Így történt, hogy bár a színháznak volt születésnapja, meglepetést én is kaptam.


 

Mit szólsz hozzá?

"Itt meglepetés készül" - olvashatták a 200-as rovat egyetlen még meg nem nyílt alrovatának címében. Ma, az évforduló előtt egy héttel, mindenre fény derül, megnyílt ez az oldal is.  Nagyon köszönöm mindazoknak - összesen 44-en -, egyszerű nézőktől színművészeken és színházi alkotókon át a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas íróig -, akik kérésemre válaszoltak, örültek az ötletnek, a lehetőségnek és itt a blogon, a 200-as rovatban, egy-két mondatostól egészoldalasig írásban vagy félpercestől hat percesig videóban köszöntik születésnapja alkalmából a Miskolci Nemzeti Színházat. Én a blog többi évfordulós sorozata mellett ezzel szeretnék hozzájárulni az ünnepléséhez. Boldog születésnapot! Juhász Ferenc  
 

Mit szólsz hozzá?

Kisebbfajta szenzációként hatott rám - soha nem hallottam erről - az a polémia, amire 1963-as lapokban bukkantam. Tudnillik, hogy a mai Magyarország területének első kőszínháza nem a miskolci volna. Akkor Győr és Sopron is vitatta az elsőbbséget. Hogy hogyan és milyen indokokkal, a 200-as rovatban olvashatják.

Mit szólsz hozzá?

Pár hónapja írt nekem valaki, hogy nem tudja olvasni a blogot, mert "beszürkül". Őszintén szólva el sem tudtam képzelni, mire gondol, csak azt tudtam válaszolni, hogy ilyesmivel még soha senki nem keresett meg, illetve egy írást, amire különösen kíváncsi volt, kivételesen elküldtem külön neki. Most jöttem rá, milyen elszürkülésről van szó, amikor másvalaki is hasonló gonddal jelentkezett, de ő küldött egy képernyőfotót is. Kedves Blogolvasók! Ha a telefonjuk vagy más eszközük képernyőjén megjelenik a szürke folt, nézzenek a jobb alsó sarokra, ahol ott van a kék színű "Elfogadom" mező - arra kattintva a probléma megoldódik.

Mit szólsz hozzá?

A 200-as rovat újabb menüpontja nyílt meg, a színház bicentenáriumi díszelőadásán bemutatandó műről olvahatnak, többek között teljes egészében megtalálják az első pesti bemutató (az ősbemutató Székesfehérváron volt) előtt, 1819. május 3-án elhangzott prológot is. 

   „Ha csekély mesterségük fel nem éri a külföldnek régibb remekeit, engedelmet várunk, mert az igaz igyekezet legelső kezdete a szebb tökéletesedésnek. De ha azt, a mit mindegyikünk szív-emelkedve óhajt, hogy honi Múzsánk a hazafit újra felébreszti, és fentebb érzéssel bírhatja; ha azt érhetjük, hogy minden jó magyar ezen képekben magát feltalálja, akkor ez a tárgy, mely bennünket lelkesít, elérte végső czélját, érdemét, jutalmát." (* Eredeti helyesírással.)

Mit szólsz hozzá?

Az Észak-Magyarország 1956. augusztus 26-i száma tudatta: "Néhány nap múlva vastagbetűs dátum kerül a színház történetének lapjára, a 1. ötéves terv irányelvei alapján több mint 10 millió forintos költséggel hozzákezdenek a színház átépítéséhez." Bővebben a 200-as rovat korabeli sajtószemléjében!

Hozzászólások (1)

Pályafutásának baleset vetett véget. Akik látták táncolni, úgy tartották, ragyogott a színpadon. Azt vallja, egy táncos egész életében táncos marad. "A ritmusérzék nemcsak a színpadhoz, az élethez is kell. Mivel egy táncosnak egyenesen kell tartania a gerincét, legtöbbjüknek a jelleme is azzá válik." A színpadi múltról, a képen látható virágruha történetéről és természetesen jelenlegi munkájának érdekességeiről is olvashatnak a teljes interjúban, a Színházi emberek rovatban.

Hozzászólások (1)

Fotó: mnsz-blog

Újabb és újabb megható percek – ez jellemezte leginkább a Miskolci Nemzeti Színház mai évadzáró társulati ülését.
   Megható búcsúzások azoktól, akik megválnak a társulattól. Czakó Julianna és Görög László színművészek – miskolci szerepeiket megtartva – a Thália Színházban folytatják pályájukat. Bolla Dániel táncművész sajnos egy sérülés miatt kénytelen elhagyni a társulatot, Szegedi Dezső színművész korábbi szerepeit megtartja, így a közönség még találkozhat vele a következő évad során.
  Több mint 40 év után elbúcsúzott a társulat Koncz Boglárka művészeti főtitkártól. Az új művészeti főtitkár Radnai Erika (korábbi interjú vele a blogon ).
  Meghatott új Örökös tagok: Seres Ildikó színművésznő, aki 1992 óta a Miskolci Nemzeti Színház tagja, Kincses Károly színművész, 1999-től társulati tag, Guzi Emese művészeti titkár, 1981-től a miskolci színház tagja.
   S a nézők szempontjából talán a legérdekesebb megható pillanatok, a társulat állva tapsolta meg – a miskolci színház közönségét!
   Végtelenül nehéz volt az évad – Covid utolsó időszaka, majd az energiaválság – és mégis, „művészi és közösségi értelemben vett csodáknak voltunk tanúi” – mondta Béres Attila direktor. Ilyen csoda volt az is, hogy az ország sok színházával ellentétben Miskolcon – a közönség segítségével, adakozással – nem kellett bezárni.
   Varga Andrea alpolgármester köszönetet mondott az odaadó és önfeláldozó munkáért. „Nekünk kell ez a színház!”
A társulati szavazás eredménye:
- az évad színművésze Börcsök Olivér (korábbi interjú a blogon ),
- táncművésze Harangozó Lili,
- énekkari művésze Zamatócky Florianna,
- zenekari művésze Váradi Zoltán.
A vezetőség Spiritus díját Siba Noémi gazdasági asszisztens kapta.
A Művészeti Tanács díját Orehovszky Zsófia ügyelő (korábbi interjú ).
Az évad legjobb műszaki dolgozója címet
- Madzin Ágnes öltöztető tárvezető és
- Tóth Krisztián Tibor műszaki titkár nyerte el.
A színház internetes közönségszavazásának győztesei:
- A falu rossza című előadás (írás a blogon ),
- Börcsök Olivér,
- Mészöly Anna (korábbi interjú ).
Az Észak-Magyarország és a boon.hu internetes szavazását
- Rózsa Krisztián nyerte (korábbi interjú ).
Dr. Losó József, a Mirelite Mirsa Holding elnöke és családja 10 tíz éve a Miskolci Nemzeti Színház támogatói, minden évben díjjal jutalmaznak egy-egy színművészt. Idén Farkas Sándor vehette át az elismerést, valamint egy előadás, a Szabó Máté rendezésében készült Jézus Krisztus Szupersztár (írás a blogon ) rockopera.
   Új társulati tagok is érkeznek a színházba: Baranyi Emma, valamint Tóth Dominik, akit a közönség már a Jézus Krisztus Szupersztár előadásban láthatott. Mellettük pedig Mikita Dorka Júlia is színpadra lép a következő évad során.
   Végül szó esett az augusztus 24-i bicentenáriumi ünnepség programjáról. Bemutatják Fedor Vilmos és Somorjai Lehel Színház a város tenyerén című könyvét a színház történelméről, kiállítás nyílik régi plakátokból, majd amint 200 éve, most is 17:00 órától kerül a közönség elé Kisfaludy Károly: A tatárok Magyarországban című darabja – Szőcs Artur rendezésében. Este ünnepi koncertet adnak a társulat régebbi és mai tagjai, majd a közönséggel együtt fújják el a 200 gyertyát a színház születésnapi tortáján.

* A blog "leg" listája olvasható.

 

Hozzászólások (1)

1923 - száz éves a Miskolci Nemzeti Színház.
A 200-as rovat korabeli sajtószemléje ehhez az évszámhoz érkezett - érdekes részleteket tudhatnak meg a centenáriumról.

Mit szólsz hozzá?

A blog „leg” listája, a 2022/23-as évad bemutatói alapján:

Nagyszínpad

Prózai produkció

Tóth Ede után és helyett Kovács Márton-Mohácsi testvérek: A falu rossza, népszínmű, rendező: Mohácsi János

Zenés produkció

Wolfgang Amadeus Mozart: Figaro házassága, opera, rendező: Szabó Máté

Külön"leg"es produkció

Comden-Green-Freed-Brown: Ének az esőben – musical, rendező: Szőcs Artur

Kamaraszínház és Játékszín

Darvas-Benedek-Pintér Béla: Gyévuska, zenés játék, rendező: Ascher Tamás
(* A „K” ügy / A színházcsináló / Gyévuska  - csaknem holtverseny)

Következne a legjobb színművésznő és színművész. De amint tavaly, most is úgy érzem, a feladat szinte  lehetetlen. Nekifutottam többször is, de a vége mindig a magammal történő „vitatkozás” lett. Igen, „ő” valóban, vitathatatlan – de akkor „ő” mivel kevésbé? Ugyan egy évvel ezelőtt is azt gondoltam, de jövőre talán már tényleg erőt veszek magamon.

Nem főszereplő

Ezzel a kategóriával is szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy minden szerep ugyanolyan fontos és szerves része a produkciónak - legyen bár terjedelmében sokkal kisebb -, mint a nagy (fő)szerepek és minden kis szerepben is lehet nagyot alkotni, ha a tehetség megvan hozzá.  

Kokics Péter (A falu rossza)

Mit szólsz hozzá?

Az előadás 90 perce alatt végig… csaknem azt írtam, jól szórakozunk, csakhogy ennek a szónak itt nemigen lehet létjogosultsága, tehát 90 perce alatt végig lenyűgözve nézzük a színpadot, noha borzongunk és lábunkat rázzuk a tehetetlen düh érzésétől. Bővebben az Előadások 2022/23-as rovatban!

Mit szólsz hozzá?

Mit szólsz hozzá?

 

Mit szólsz hozzá?

A Miskolcon megjelenő, Faragó Sándor színész által szerkesztett hetilap egyik 1916-os számában találtam egy kis írást (valójában egy hosszabb, a nézőkről szóló írás részeként), amely remekül rímel a blog előző bejegyzésére, az előadás közben a nézőtéren felvillanó fényekről. Úgy látszik, ez akkoriban is megesett, de mennyire más és menyivel szimpatikusabb okból, mint a telefonok előadás közbeni használata:

A függöny újra fölgördül. A lámpák fénye elalszik, homály borul az egész nézőtérre. Csak a karzaton pislákol egy pár halvány mécses. De nem. Ott a sorok között valami felcsillan. Merően odaszegezem a szemem. Egy sápadt, vézna fiúarc. A szemei dülledten néznek egy kicsi könyvbe, míg a keze apró villamos lámpát szorongat. Néha-néha felcsillan a szeme. A fejét rázza, azután megint mozdulatlanul ül. Hirtelen világosság. A bántó fény a fiú szemébe esik s ő gyorsan, szinte szégyenkezve rakja el a lámpást és a kis könyvet, melyből a darabot kísérte. Azután nyújtózkodik egyet és türelmetlenül várja az új felvonást.

Mit szólsz hozzá?

Szürreális élmény volt, amint a Jézus Krisztus Szupersztár mai előadása, annak témája és zenei világa után a színházból kilépve a szomszédos szórakozóhely teraszán egy énekes éppen az Add ide a didit énekelte a mikrofonba. De ezt csak mellesleg jegyzem meg, mint kis színest, valójában arról akarok írni – néhány perce értem csak haza, de a 80 perces buszozás alatt sem akart kimenni a fejemből, s tudom, hogy azért szerencsére sokakat zavar rajtam kívül is, nem is szólva a művészekről, akik a színpadról észlelik –, amit sajnos nem egyszer tapasztalni előadás alatt, hol csak alig-alig, hol nagyobb számban, mint ma.
   A kép illusztráció, nem előadás alatt, hanem előtt készítettem és nem is Miskolcon, de kis túlzással majdnem hasonlót csinálhattam volna többször is, miközben a színpadon Tim Rice-Andrew Lloyd Webber musicaljét játszotta a társulat – magával ragadóan. Bár némelyekre a jelek szerint mégsem hatott így az előadás. Nem és nem tudtak, gyanítom, nem is akartak szabadulni viszont a telefon magával ragadó hatása alól.
   Komolyan, miért megy színházba az, aki egész idő alatt újra és újra inkább a képernyő pergetésével, hosszas sms-ezéssel (ma például a 3. sorban, rendezői balon) van elfoglalva ahelyett, hogy átadná magát az élménynek?
   Kezdés előtt pedig szépen meg is köszönik, hogy kikapcsoltuk telefonjainkat – de vannak, akik ezt nem tudják értelmezni avagy annyira rabjai a készüléknek, hogy nem képesek (?) rá. És – bocsánat hölgyeim, természetesen tisztelet mindenkinek, akire ez tényleg nem vonatkozik – sok előadás alapján született a megfigyelésem, ez az attitűd nagyon kevés kivételtől eltekintve a hölgyekre jellemző, de nem ám, amint talán elsőre gondolnánk, tizen- huszonéves fiatalokra, hanem tőlük gyakrabban a 30-as és 40-es korosztály tagjaira. „Szép” példa volt, amikor egy ízben az erkély páholyból ha akartam, ha nem, minden alkalommal – 8-10 percenként végig – észlelni voltam kénytelen a kivilágosodó és hosszasan úgy is maradó képernyőt. S amikor szünetben nagyon udvariasan elmondtam a – szintén – hölgynek, hogy ez nagyon zavaró, az volt a válasza, hogy ő nem, sőt, "nála nincs is telefon". (Néhány méterre ült tőlem, konkrétan ráláttam, tévedés kizárva!) Majd a második felvonás alatt ugyanúgy folytatta. Szóval: Miért?!  
(Lásd még: Telefonos életképek !)
 

Hozzászólások (3)

 

 

 

 

 

Százalékos arányok!

 

 

 

 

Magyarországon kívül van követés az Egyesült Királyságból, Kanadából, Németországból, Romániából is.

Mit szólsz hozzá?

Herczenik Anna - Susanne, Cseh Antal - Figaro, Valentina Puscas - a grófné / Fotó Éder Vera. Bővebben az  Előadások 2022/23-as évad rovatban!
 

Mit szólsz hozzá?

Mit szólsz hozzá?

A blog is készül a 200 éves jubileumra, a „200-as rovatot” a jobb oldali menüsorban találják. Ennek egyes alrovatai már élesedtek, mások még várnak erre. Ma megnyílt az a – reményeim szerint érdekes – korabeli sajtószemle sorozat, amely 11 héten át fogja figyelemmel kísérni, mit is írtak a lapok a sorozat fejlécképén látható években a miskolci színházzal kapcsolatos eseményekről (az esetek egy részében később megjelent, de ahhoz az évhez kapcsolódó írásokat fogok idézni). Néhány kivétellel a színház valamilyen évfordulójához kapcsolódva, de amint látni fogják, nem feltétlenül csak a fennállás jubileumához. A sajtószemle a következő lapok alapján készült:

Az Est
Borsod Vármegye Hivatalos Lapja
Diósgyőri Munkás
Ellenzék
Esti Hírlap
Esti Kurír
Észak-Magyarország
Film - Színház - Muzsika
Honművész
Magyar Ifjúság
Magyar Jövő
Magyar Nemzet
Magyarország
Miskolczi Napló
Miskolci Reggeli Hírlap
Nemzeti Újság
Népszabadság
Ország - Világ
Pesti Hírlap
Színházi Élet
Színházi Társaság
Városok Lapja

Mit szólsz hozzá?