MNSZ blog

Blog a Miskolci Nemzeti Színházról

   A színház világával való kapcsolatom még Egerben kezdődött, 1987-ben - amióta ott újra volt önálló társulat. Minden darabot láttam, volt, amit megnéztem huszon-valahányszor is. Színházi tárgyú írásaim, kritikáim a Heves Megyei Nap színházi mellékletében 1995-96-ban jelentek meg rendszeresen, de a melléklet megszűnése óta is előfordultak különböző lapokban, ma pedig internetes portálokon. És az is Egerben történt, hogy 2000 tavaszán a Piaf (a címszerepben fellépő művésznő ma már a Miskolci Nemzeti Színház tagja) egyik előadásának végén nagy meglepetésemre a színpadra szólítottak a darab szereplői, Örökös Néző címet kaptam tőlük. Természetesen nagyon meghatott, büszke voltam rá, s nem felejtem el máig sem, annál is inkább, hiszen ezt a címemet azóta is valamennyi direktor elismerte.
 Az évtizedekkel ezelőtt megszületett egri kötődés azonban nem akadályoz abban, hogy lássam és élvezzem, milyen nagyszerű dolgok születnek ma Miskolcon.
  Tisztelek mindenkit, akár színpadon van, akár a háttérben dolgozik a színház csodálatos világában. Magamat is erős szállal e világhoz tartozónak érzem.
 2010.04.05-én blogot indítottam: Színház Egerben (1884-től napjainkig)… és azon túl. Tíz éves születésnapját Lőkös Ildikó dramaturg köszöntötte - országos színházi portálon is.
 2014 óta volt miskolci rovata, 2021 végén ez önállósult, a régi cikkek egy részét átemeltem ide, az újak folyamatosan születnek.  Remélem, kiérdemli az Olvasó figyelmét! J.F.

 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
a blog közösségi csatornái



 

 
Lezárt szavazások


 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
* Napló

2023.08.27. 20:42

„Ez is megvolt, még sincs vége” – édesapám hangján ez a mondat cseng a fülemben valahonnan messziről, a múltból, most, hogy véget értek a Miskolci Nemzeti Színház bicentenáriumi ünnepségei. Azaz, hogy mégsem, hiszen közeleg október első felére a Comedie-Francaise vendégjátéka: Tartuffe, avagy a képmutató, illetve a bukaresti Bulandra Színház előadása: Művészet – és egyébként is természetesen az egész most induló, 200. évad is az ünneplés jegyében telik. De magának a születésnapnak ünnepségein túl vagyunk, csakhogy nekem nem nagyon akarózik még nem foglalkozni ezekkel, magamban nem felidézni, újrajátszani az eseményeket – mert izgatottan vártam és szerettem nagyon azt a felemelő, boldog napot. Tehát erre mindenképp igaz, hogy még sincs vége. Számomra legalább nincs!  

   A blog is készült rá. A 200-as rovatban folyamatosan nyomon lehetett követni az előkészületeket, majd a programot, ismerkedni lehetett előzetesen a díszbemutatóra kitűzött darabbal, korabeli sajtószemlével dolgoztam fel az MNSZ 1823 és 2003 közötti évfordulóit, jeles dátumait, s érdekeségekkel is találkozhatott az olvasó. Mindez természetesen továbbra is megtalálható a blogon.
   De a 200-as rovat fő attrakciója mégis az az alrovat volt, amelyben művészek, alkotók és nézők (összesen 44-en, a 45. magam voltam) az én felkérésemre írásban, hangban, videóval köszöntötték a születésnapot. Meglepetésnek szántam ezt az ünnepelt részére, s csak a születésnap előtt egy héttel lettek nyilvánosak mind az olvasók, mind a Színház számára a köszöntők. Arra igazán nem gondoltam, hogy általuk én is meglepetést fogok kapni, de erről majd a későbbiekben! Azt viszont most már elmondhatom, hogy május legelső napjaitól, augusztus közepéig dolgoztam ezen. Dolgoztam, de nem munka volt, hanem öröm és élvezet. Több felkérést küldtem el, mint amennyi köszöntő végül született. Csakhogy sokakhoz el sem jutott, s akikhez igen, azok között is voltak néhányan, akik bár örömmel fogadták, s ígérték, ígéretüket többször meg is erősítve, hogy szívesen vesznek részt ebben, végül mégis cserben hagytak. Annál hálásabb vagyok azoknak, akik nagyon komolyan vették és szívet-lelket melengető születésnapi üzeneteket küldtek.
   Ahogy közeledett a jeles nap, egyre izgatottabb voltam én is. Vannak színházi barátaim a nézők között és a társulatban is, akikkel sokat beszéltünk erről, kicseréltük értesüléseinket, készültünk az ünnepre. 
   Sokan azon izgultak, a díszelőadásra sikerül-e bejutniuk. Nem alaptalanul! Július 3-án, 10 órától lehetett személyesen, 12 órától online is jegyeket venni. Tudok olyan nézőről, aki reggel 7 órától már a Jegyirodánál várakozott, hogy biztosan kapjon. 14:30-kor már le is kellett zárni a vásárlás lehetőségét. Hát igen! Nem minden nap van 200. színházi évforduló.
   Én a díszelőadásra és az ünnepi társulati ülésre is a Színház meghívottjai között voltam (a többi programon bárki minden megkötés nélkül részt vehetett). Ezúttal is köszönöm!     
   Hogy a Miskolci Nemzeti Színháznak nem csak a környező helységekből vannak nézői, azon persze nincs semmi csodálni való. Van viszont azon, hogy bérletes nézők is vannak még egészen távolról, például Tatabányáról is, s van mit csodálni azon a 80 éves úron, akivel a társulati ülés előtt találkoztam a színház épülete előtt. Nem is tudott a bicentenáriumról, csak előző délután értesült róla egy rádióműsorból, s reggel vonatra ült, Miskolcra utazott Szántódról(!), hogy megnézhesse az előadást, s azután rögtön utazzon is vissza. Nagy merészség volt és persze, nem is kapott jegyet, de végül – köszönhetően az ünnepségek napján alkalmi színházi szolgálatot, információk adását, irányítást, segítséget adó kis csapat két fiatalember tagja empátiájának – mégis sikerült megoldást találni, ott lehetett. Megérdemelte. A fiúk pedig a dicséretet.


Kónya Máté és Kónya Barnabás (a külön jelzettek kivételével ez és valamennyi további fotó: mnsz-blog)

   A színház melletti oszlopokon már ott vannak a társulat új fényképei, a Jegyiroda kirakatában is hatalmas számjegyek jelzik, hogy a 200. évadot kezdik.

Az évadnyitóra érkező társulati tagok és meghívott vendégek, köztük sok régi miskolci tag érkezése, találkozások, egymásra ismerések, vidám kavalkád helyszínévé változtatták a környéket.

   De közben árgus szemekkel figyelő, mindenfelé néző, kutató nézőket is lehetett látni. Hirdettek ugyanis az esti gálához kapcsolódóan egy játékot. „Kuponokat” rejtettek el, s akinek sikerült megtalálnia egyet, az este az ünnepi torták 200 szeletének egyikére válthatta be. Én bizonyos voltam benne, hogy nem találhatok, már azért sem, mert nem lévén miskolci lakos csak kevéssel a társulati ülés kezdete előtt érkeztem, az ottaniaknak eleve előnyük volt. És mégis! Alig hittem el, de sikerült.
   A művészbejáron belépve azonnal egy kedves dolgot hallottam meg és a nap folyamán még sokszor, a díszelőadás kezdete előtt is. A szokott hívó, az avasi harangjáték zenéje helyett ma a „Happy birthday to you” dallama figyelmeztetett mindenkit, hogy el kell már foglalnunk a helyünket.


Béres Attila, direktor

   Az ünnepi évadnyitót Béres Attila direktor azzal kezdte, hogy a kétszázadik évadnyitó ülést nehezebb elkezdeni, mint egy előadást. Majd a színház közösségteremtő erejéről beszélt: „Amikor az emberek estéről estére, egymás mellett ülve nézik ugyanazt a történetet a színpadon, egyszerre rendülnek meg, egyszerre nevetnek, akkor eltűnnek különbözőségeink. Ebben rejlik a színház ereje.”
   Veres Pál, Miskolc polgármestere pedig arról, hogy „a Miskolci Nemzeti Színház ez alatt a két évszázad alatt mindvégig a kultúra bástyája volt, nemcsak Miskolc, hanem az egész megye, a régió, sőt, talán túlzás nélkül az egész ország tekintetében. A miskolciak szeretik a színházukat. Így volt ez az elmúlt kétszáz évben és így lesz az elkövetkező évszázadokban is.”


A Művészeti Tanács

   A direktoron kívül a Művészeti Tanács többi tagja is megfogalmazta gondolatait az évforduló kapcsán. Cser Ádám, Keszég lászló, Rusznyák Gábor és Szőcs Artur meghatott-vidám mondatokkal, Szabó Máté komolyabb hangvételben. Ezekkel a szavakkal zárta: „Az erkölcs, a valódi, (nem a táblára írt, hazug, felkiáltójelerdő), hanem a világ, a tömeg folyamatait megfékező erő, ami egyetlen indokunk, mentségünk arra, hogy itt legyünk, különben egymást valakiknek hazudó senkik vagyunk. Emberi jóságot teremtő tetteket kell eredménnyel sugallnunk, nem csupán annak távoli képét, mert konganak a vészharangok. Miskolc megoldást kínál és hogy ez egyáltalán lehetséges, azt nekik köszönhetjük, a 2 évszázada élt polgároknak... Akik ma nincsenek itt. A kérdés az, hogy Mi itt vagyunk vajon, vagy csak eljátsszuk? Illusztráljuk, vagy valóban Jelen vagyunk? Látjuk mire képes a vihar. Szép szavak. És, hogy ne csupán Hamlet által gúnyolt szavak, szavak, szavak legyenek, ahhoz kívánom, amit kívánni lehet, szavak nélkül a többi előtt, vagy a többin túl, ami a: néma csönd.”
   Átadták az elismerést a drámapályázat nyerteseinek. A szakmai zsűri két színdarabot talált első helyre érdemesnek, megosztották a díjat, Komán Attila: Kornél című művére az egyik, Zemlényi Attila és Kabai Lóránt műve, a Vasgyári eklógák a másik.



   Az ünnepi évadnyitó után a Színháztörténeti és Színészmúzeum gyűjteményéből plakátkiállítás nyílt, Mikita Gábor színháztörténész-muzeológus válogatásában. Jó volt látni, milyen élénk érdeklődés kísérte ezt és az ezt követő könyvbemutatót is.



   Fedor Vilmos és Somorjai Lehel Színház a város tenyerén című könyve a bicentenárium alkalmából ismerteti a színház történelmét. A könyvet Szigethy Gábor Kossuth-díjas magyar színháztörténész, rendező, egyetemi tanár mutatta be.

   S már csak alig félóra maradt a várva várt díszbemutatóig. Kisfaludy Károly: A tatárok Magyarországban (Eredeti hazai költemény öt felvonásban) című darabjának előadása 1823. augusztus 24-én délután 17 óra 06 perckor kezdődött, ugyanakkorra tűzték ki a 200 évvel későbbi bemutatót is. Ami persze nem az volt, amit akkor láthattak a nézők. Bár az ünnepségek tervezésének kezdetekor még volt olyan terv is, hogy kétszer fogják eljátszani a „Tatárokat”, először eredeti formájában, s azután a mai szem és fül számára is jól fogyasztható átdolgozásban. A Covid és az energiaválság, a nagyon nehéz anyagi helyzet sajnos ezt is és más terveket (annak az egykori színháznak felépítése a Nyári színház területén és az első előadás ott bemutatása, egy nagyszabású, velencei karnevál-szerű utcai mulatság…) is elsöpört.
    A nagyszínházi bemutatókon mindig vörös szőnyeg és fáklyák várják a közönséget. A szokatlan, délutáni időpont ellenére sem volt most sem másképp.



   Szőcs Artur átdolgozásáról és rendezéséről már előzetesen egészen izgalmas bennfentes véleményeket hallottam.
   "Úgy gondolom, Szőcs Artur nagyszerű ember és rendező, egyre értékesebbek a munkái. Amit most ebből ki fog hozni – az olyan lesz, mint egy gyönyörű fényképalbum, amit az ember lapoz és ha ezt felgyorsítja, akkor egy csodás „filmvetítés” jön létre belőle." (Molnár Anna, színművész) 
   "Miskolcon mind a zenészek, mind a kórustagok, ha bármi olyan feladat van, ami nem a szokványos operett-musical-opera háromszög, állnak elébe, a saját ügyüknek tekintik és odateszik magukat. Most, ami a Tatárokban lesz, az egy „intergalaktikus" méretű dolog. Legalább két dolga lesz mindenkinek, minden zenekari és kórustagnak és a szereplőgárda is egy-két kivétellel gyakorlatilag mindenkit felölel." (Rákai András, korrepetitor)


Az előadás képei: Éder Vera és Gálos Mihály Samu

   Másnap az internetes portálok többek között „grandiózusnak” nevezték az előadást. A blogon a későbbiek folyamán fogok részletesebben írni róla, amikor a mostani díszbemutató (azaz tulajdonképpen egyelőre egyetlen alkalom) után a szokásos bemutató előadással kerül a bérletes és bérletszünetes nézők elé.
   A díszbemutatón a kormányzatot Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár képviselte. 


Morin khuur

   Ott volt Baatarjav Sainnyambuu, Mongólia magyarországi nagykövete, aki a bemutatóhoz korábban egy, a tradicionális mongol zenei hangzáshoz elengedhetetlen, morin khuur (lófejű hegedű) nevű, kéthúros, különleges hangszert ajándékozott a színháznak és kíséretében a mongol Országos Dráma Színház igazgatója is.
   Az előadás végén hosszú percekig tartó ováció, álló taps köszöntötte a 200 éves színházat és az előadást, így már csaknem fél 8 volt, amikor kiléptem az épületből, a még mindig forró levegőjű estébe. Egész nap igen meleg volt, mondogattuk is, a jó idő fontos az esti Városház téri gála miatt, de egy kicsivel kevésbé jó is elég volna. Az egész délután viselt színházi öltözékem sem könnyítette a helyzetet. Igaz, nagyon sokan voltak, akik sokkal könnyedebben öltöztek, de én, aki „hétköznapi” estéken sem vagyok hajlandó másképp színházba menni, csak ahogyan én illendőnek tartom, megfelelő cipő, öltöny vagy sötét nadrág és zakó, nyakkendő, díszzsebkendő, éppen a bicentenáriumi ünnep napján szegtem volna meg a saját szabályaimat? Elképzelhetetlen volt. No meg, attól tartok, ez volt életem egyetlen színházi bicentenáriumi ünnepsége…
   Tehát a hamarosan, este 8-kor kezdődő gálaműsor előtt még nagyon gyorsan magamat is rendbe kellett szednem, könnyű, nyári ruhát felvenni és igyekezni jól helyezkedni a színpad előtt, hogy tudjak fotózni, videózni.


 
  A gála a „Nyitánnyal” kezdődött, ez a rövid zenei bevezetés ünnepélyes, de nem komorkodó hangjával rögtön nagyon jó alaphangulatot adott.


(A képre kattintva videó nyílik.)

Ezt követően, amint az ünnepi évadnyitón, itt a nagyközönség (rengetegen eljöttek!) előtt is előbb Béres Attila direktor, majd Veres Pál polgármester beszélt.

Béres Attila, direktor

És következett a 200 gyertya elfújása! A gyertyákat egy színházi kelléktortán helyezték el, s Béres Attila biztatására vidáman vette körbe a nézősereg.

(A képre kattintva videó nyílik.)


Gálos Mihály Samu fotóján a jobb oldalon én is feltűnök.


   Volt azonban igazi, ehető torta is, most lehetett beváltani a kuponokat. A korábban említett két fiatalemberen kívül kedves hostess hölgyek is voltak, ebben ők segédkeztek. Most utólag már elárulhatom, megbeszéltem velük, hogy bár a tortaszeletet átvettem, a kupont nem adom le. Nem éltem vissza vele, nem adtam tovább másoknak (azért sem, mert tudtam, hogy a szeletek száma a kuponok lehetséges számához van igazítva – de egyébként sem tettem volna), viszont kis emlékként most itt van az íróasztalomon.


Ezek már igazi torták 


Radnai Erika konferál

   Meglepetés következett! De nem az ünnepeltnek, hanem nekem, akinek nem is volt születésnapja! A gálaesten 10 videót is bejátszottak az én felkérésemre született és itt a blogon, a 200-as rovatban megjelent köszöntőkből! Nem tudtam róla előzetesen. Az évadnyitó előtt mondott nekem annyit Radnai Erika művészeti főtitkár, az esti gála programjának összeállítója és műsorvezetője, hogy majd lesz egy kis meglepetés számomra. Hát ez volt az. Megvallom, törtem azért a fejem, hogy ugyan mi lehet, még az is megfordult benne, hogy esetleg mondhatok vagy mondanom illik majd 2-3 mondatot rá a közönség előtt. Valami ilyesmi lehetett volna: „Természetesen nagy zavarban vagyok, köszönöm és csak annyit szeretnék mondani, hogy szeretlek benneteket, MNSZ, mindenkit, bármilyen pozícióban is dolgozik ezen a csodálatos helyen, ebben a nagyszerű közösségben.”
   Büszke vagyok rá, hogy a blogom a színháznak szóló meglepetése (az én színháznak szóló meglepetésem) a bicentenáriumi gálát, ahol egykori és jelenlegi társulati tagok léptek fel, át- meg átszőtte, szerves része volt. Köszönöm.


(A képre kattintva videó nyílik.)

  Csaknem fél 12 volt már, amikor véget ért a finálé. A közönség végig kitartott, nagyon vidám (közben időnként megható) perceket, órákat, felemelő, boldog ünnepet éltünk át, művészek, nézők, miskolciak és nem miskolciak.

 

   A gála műsorából itt következő fényképek között az arany körben fehér háromszöggel külön jelzettekre kattintva videórészleteket is láthatnak. Nagyon kérem, ezt az első, "Fontos elmondani" című videót  se hagyják ki! Köszönöm.

 

 


Nagy Ibolya


Dézsy Szabó Gábor és Nagy Ibolya


Dézsy Szabó Gábor és Seres Ildikó


Seres Ildikó


Vida Péter


Eperjesi Erika


Kincses Károly és Eperjesi Erika


Kertész Marcella


Létay Dóra (Lásd a Fontos elmondani című videót!)


Horváth Zsuzsa


Kerekes Valéria


Nagy Nándor


Miskolci Balett


Feczesin Kristóf, Farkas Sándor, Börcsök Olivér


Feczesin Kristóf, Farkas Sándor, Prohászka Fanni, Mészöly Anna, Börcsök Olivér


Lajos András


Nádasy Erika


Varga Andrea


Varga Andrea, Czvikker Lilla


Az MNSZ Énekkara


Regős Zsolt


Bodoky Márk


Harsányi Attila


Kovács Vanda


Máhr Ági, Szervét Tibor


Simon Zoltán


Salat Lehel


A finálé

 

1 hozzászólás
Idézet
2023.09.09. 13:59
Valent Árpád

Felemelő nap volt !

Köszönöm, köszönjük a mi Színházunknak !

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
Útmutatók


A KERESŐ
HASZNÁLATÁRÓL

 

 


ÚTMUTATÓ
A BLOGHOZ

 

 


MŰVELT ÚR
A SZÍNHÁZBAN

 


 
Menü
 
kommentek & Napló-archívum évenként
Friss hozzászólások
 
könyvajánló

 
hangos blog

A blog hangos szolgáltatása gyengénlátóknak.
Cikkek felolvasva!