MNSZ blog

Blog a Miskolci Nemzeti Színházról

   A színház világával való kapcsolatom még Egerben kezdődött, 1987-ben - amióta ott újra volt önálló társulat. Minden darabot láttam, volt, amit megnéztem huszon-valahányszor is. Színházi tárgyú írásaim, kritikáim a Heves Megyei Nap színházi mellékletében 1995-96-ban jelentek meg rendszeresen, de a melléklet megszűnése óta is előfordultak különböző lapokban, ma pedig internetes portálokon. És az is Egerben történt, hogy 2000 tavaszán a Piaf (a címszerepben fellépő művésznő ma már a Miskolci Nemzeti Színház tagja) egyik előadásának végén nagy meglepetésemre a színpadra szólítottak a darab szereplői, Örökös Néző címet kaptam tőlük. Természetesen nagyon meghatott, büszke voltam rá, s nem felejtem el máig sem, annál is inkább, hiszen ezt a címemet azóta is valamennyi direktor elismerte.
 Az évtizedekkel ezelőtt megszületett egri kötődés azonban nem akadályoz abban, hogy lássam és élvezzem, milyen nagyszerű dolgok születnek ma Miskolcon.
  Tisztelek mindenkit, akár színpadon van, akár a háttérben dolgozik a színház csodálatos világában. Magamat is erős szállal e világhoz tartozónak érzem.
 2010.04.05-én blogot indítottam: Színház Egerben (1884-től napjainkig)… és azon túl. Tíz éves születésnapját Lőkös Ildikó dramaturg köszöntötte - országos színházi portálon is.
 2014 óta volt miskolci rovata, 2021 végén ez önállósult, a régi cikkek egy részét átemeltem ide, az újak folyamatosan születnek.  Remélem, kiérdemli az Olvasó figyelmét! J.F.

 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
a blog közösségi csatornái



 

 
Lezárt szavazások


 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
* Egri színháztörténeti sorozat - miskolci vonatkozások



   A gardonyiszinhazblog.gportal.hu színháztörténeti sorozata egyes fejezetei miskolci vonatkozású írásokat, korabeli újságcikkkeket is közölnek a két színház összevonásának időszakából. Ezeket a részeket itt is elolvashatják. A
sorozat oldalain a címszavas kereső segítségével egyéb miskolci vonatkozásokra is bukkanhatnak. A „miskolci címkék": 1903, 1965, Lendvai Ferenc, Miskolc, Miskolci Nemzeti Színház, összevonás, Péva Ibolya, Sallós Gábor.

 


Lendvai Ferenc egri direktor, a Miskolccal történő összevonás nagy híve, a Népújság 1965. augusztus 29. számában nyilatkozott arról, miért nem kell tartania az egri közönségnek ettől a tervtől.
   Hogy a gyakorlatban – az országban egyedüliként megvalósultan - mit jelentett ez Eger számára, arra a sorozat következő, 4. részében Péva Ibolya, a Miskolci Nemzeti Színház örökös tagja fog emlékezni, felidézve az egri próbákat, előadásokat, a várossal való kapcsolatukat, az egri közönséget... 

Beszélgetés az egri Gárdonyi Géza Színház igazgatójával
A színház és a közönség kapcsolatáról – az új bemutatókról . a színházak összevonásáról

   Évad eleji beszélgetésre kértük Lendvai Ferencet az egri Gárdonyi Géza Színház igazgatóját, hogy választ kapjunk néhány olvasóinkat érdeklő kérdésre. 
   Az első kérdés az elmúlt évadról szól: milyennek ismerte meg az egri közönséget?
   - Jómagam egy Egernél kisebb városból, a 28 ezer lakosú Veszprémből jöttem ide. Ebben a dunántúli kisvárosban sikerült olyan színházat csinálnunk, amely felkeltette a város közönségének érdeklődését. Bízom abban, hogy Egerben is lehet ilyen színházat csinálni. Alkalmas erre a színház művészgárdája, de a város közönsége, lakóinak összetétele is.
   - Mintha az elmúlt színházi évadban az egri közönség nem igazolta volna teljes egészében ezt a megállapítást? Gyakran voltak olyan előadások, amelyeket elég gyéren látogatott a közönség.
   - Ez igaz, de az elmúlt évadot nem szabad teljes értékűnek venni. A sok huzavona, késés a színház avatásával, befolyásolta a közönséget. Nem beszélve arról, hogy Egerben csupán egy fél szezonnyi időt játszott a színház.
   - De ennek a fél szezonnak sem volt szerencsés a műsor-összeállítása. Három próza egymás után…
   - Ez is igaz. De én elsősorban nem a közönség számát keveslem. Nemcsak az dönti el egy színház létét, sikerét, hogy hányszor játszanak egy darabot. Inkább az, hogyan hat az emberekre a bemutatott mű, a színészek játéka. Tudja-e formálni a színház a közvéleményt és szívügye-e a városnak, közügy-e a városban a színház. Elmondok egy példát. Rendeztünk mi Egerben egy jó Tragédia-előadást. Igaz, többen is megnézhették volna. De én mégsem ezt kifogásolom. Jobban fáj, hogy nem kavart megfelelő vitát. Eger iskolaváros. Milyen jó alkalom lett volna ez az előadás arra, hogy diákok, pedagógusok, a színészek és a nagyközönség kicseréljék véleményeiket Madáchról, a Tragédiáról s magáról az előadásról is.
   Szerintem itt kezdődik az érdeklődés. Ez lenne az igaz színházi közvélemény. Hiszen a színház mindig alkalmas arra, hogy felpezsdítse a várost. Meggyőződésem, hogy Eger is alkalmas arra, hogy színházi város legyen. Lehet Egerben olyan színházi közvéleményt kialakítani, ahol vitát, sőt vihart is kavar egy-egy bemutató. És őszintén megmondom – s gondolom, ezt a véleményemet osztja valamennyi színházi szakember -, ilyen színházi közhangulatban még megbukni is érdemes egy-egy darabbal.
   - Az idei évad műsortervét remélhetőleg nem a bukások jegyében állították össze.
   - Nem, legalábbis remélem, hogy nem. Idei műsortervünkkel szélesebb igényt akarunk kielégíteni. Bevallom, közönségsikerre is számítunk, de elsősorban kíváncsian várjuk, hogyan fogadja a közönség az egyes bemutatókat, mi lesz a véleménye. Mit szól például Németh László A nagy család című drámájához vagy Tennessee Williams A vágy villamosához, hogyan fogadja majd a közönség Csehov Sirályát, Gárdonyi Géza Fehér Annáját vagy Rostand Cyranóját.     
   Helyi ősbemutatót is tartunk ebben az évadban. Bemutatjuk Gyurkó Géza Vannak még csodák című szatíráját, amelyben az író szellemesen figurázza ki az élet apró, groteszk megnyilvánulásait. A színház legjobb erőit csoportosítja ehhez a bemutatóhoz és kíváncsian várjuk, hogyan fogadják az egriek egy helyi író szatíráját.    
   A most következő évadban, bevallom, nemcsak a színház vizsgázik, de a közönség is. Vannak már biztató jelek. Eddig már közel 400 felnőtt bérletesünk van. Az elmúlt négy esztendőben még nem volt több ennél. Reméljük az idén elérjük a ötszázat is és diákbérletünk is lesz vagy kétezer. De hangsúlyozom, számunkra nem mindegy, hogy milyen közönség ül a nézőtéren. Az a közönség, amely a harmadik felvonás után már elfelejti az egész előadást, amelynek nincs véleménye a bemutatott drámákhoz, az annyi, mintha nem is lenne.
   - Ebben nem értünk teljesen egyet. Hisz színház és közönség jó kapcsolata hosszabb, állandó folyamat eredménye és hogy a közönség hogyan távozik a színházból, az elsősorban a bemutatott drámától, az előadástól függ. Elsősorban az előadástól függ, milyen maradandó élménnyel távozik a közönség, megérintette-e őt a színház varázsa.
   - Ezt nem tagadhatjuk. Hiszen már Petőfi is megírta színész korában: Pártolj közönség és mi majd haladunk. Mire a közönség: Haladjatok és mi majd pártolunk.
   Mi, a magunk részéről mindenesetre elkezdjük: igyekszünk jól játszani. Mi sugározzuk majd a színpadról a művészet impulzusait, csak legyenek megfelelő „antennák”, amelyek felfogják ezeket.
   - Ismét visszakanyarodtunk az előbbi témához. Az értő közönség nem születik. A színháznak az is a feladata, hogy nevelje saját közönségét, és meg kell mondani, hogy e téren évekre menő a színház adóssága. A könyvtár például már a kis iskolásokkal igyekszik megszerettetni a meséskönyveket, miért nem teszi ugyanezt a színház? Miért nem iktat be gyermekelőadásokat? A mesejátékoknak nagy a közönségük és sikerük lenne. Nem beszélve arról, hogy ezrek és ezrek már a gyermekkorban megszoknák, megszeretnék a színházat.
   - Ezzel egyetértek, Csakhogy egyetlen színház sem iktat be hivatalos programjába gyermekelőadásokat. De a gyermekek számára nem az a fontos, hogy hivatalos-e az előadás vagy sem. Itt a színház, itt vannak a színészeink. Tessék! Kezdeményezzen a szakszervezet, a KISZ vagy az úttörők! Akár minden vasárnap délelőtt is rendezhetnek ifjúsági matinét. Színészeink szívesen vállalják ezt a feladatot.
   - Ha már az adósságnál tartunk, érdemes megemlíteni azt is, hogy évekkel ezelőtt működött Egerben a Kelemen László Irodalmi Színpad. Sok hibával, de mégis volt. Most egyáltalában nincs. Aztán a kabarészínpadnak is vannak hívei. Alkalmanként érdemes volna egy-egy kabaré előadást tartani. Miért ne lehetne a programot úgy összeállítani, hogy – számítva a nagy idegenforgalomra – augusztusban rendszeres szabadtéri előadásokat rendezzen a színház.
   - Mindez lehetséges. De ismét hangsúlyozom, ehhez igény, érdeklődés, megfelelő színházi közvélemény kell. Ha például az irodalmi színpadot kezdeményezné, mondjuk a TIT, esetleg más szerv, vagy intézmény, színészeink, rendezőink örömmel rendelkezésükre állnának. Mi hivatalosan csak kétszáz előadást tartunk. Az év többi napja szabad! Szeretném hangsúlyozni, hogy ez nem az anyagiakon múlik.
   A kabarénál már más a helyzet. Ezt már a színház is vállalhatja, sőt még ebben az évadban is műsorra tűzhetünk egy kabarét, ha vannak a városban olyan emberek, akik meg tudnak írni egy műsort, aki szellemesen tollhegyre mernek tűzni olyan sajátságosan helyi, aktuális problémákat, amelyek foglalkoztatják a város közvéleményét. Enélkül nincs kabaré, mert ezt a műfajt nem szabad Budapestről adoptálni.
   Ami a várjátékokat és a nyári programokat illeti, ez nem csak színházi, ez elsősorban egri ügy. Ha a város rendezni akar ilyen játékokat, akkor a színháznak lesznek elképzelései, s együtt, közösen meg is valósíthatjuk azokat. Én is megvalósítható, jó ötletnek tartok a várban megrendezendő nyári programot. Úgy gondolom, Eger méltó egy ilyen nagyszabású nyári program megrendezéséhez. Híre is indokolja ezt.
  - Beszélgetésünk során többször említette, hogy bízik az egri közönségben, és hogy Eger jó színházi város lehetne. Ugyanakkor pedig köztudott, hogy egyik lelkes híve az egri és a miskolci színház egyesítésének.
   - Igen, híve vagyok, de ez nem jelent semmiféle ellentmondást. Tulajdonképpen úgy is mondhatnám, hogy nem az egyesítésnek vagyok a híve, hanem a jó színháznak. A jó színház egyik előfeltétele pedig, hogy összevonjuk erőinket. Ezt a célt szolgálja a színházak összevonásáról szóló határozat is.
   - Az egri közönség bizonyára nem fogadja lelkesedéssel a színház összevonásáról szóló hírt. Eger város rangjához a színház is hozzátartozik.
   - Nem az adja a rangot, hogy kié a színház, hanem az, hogy valóban jó színház legyen. A közönség számára nem az a döntő, hogy Miskolcon, vagy Egerben van-e a színházigazgató irodája, vagy melyik városban laknak a színészek. A művészi színvonal a fontos. És ha megvalósul a két színház teljes összevonása, akkor nemcsak Egernek, hanem Miskolcnak sem lesz külön-külön önálló színháza, hiszen az új színház a két városé lesz.
   - A közönség joggal tarthat attól, hogy a Miskolcról „kiránduló” színészek csupán tájszékhelynek tekintik majd a várost.
   - Ettől nem kell félni. Az új, összevont színháznak két egyenrangú központja lesz: Miskolc és Eger. Nem szabad elfelejteni, hogy ez a két város rendelkezik az ország két legújabb, legmodernebb, s hozzátehetem: legszebb színházépületével. S nem szabad azt gondolni, hogy majd a Miskolcon már lejátszott darabokat hozzuk Egerbe. Megosztva tartjuk a premiereket. Amíg a színház próza gárdája mondjuk Miskolcon játszik, addig Egerben operettbemutatót tartunk. És a színház itt marad Egerben, és Gárdonyi Géza Színház lesz a neve, bármilyen összevonás után, mint ahogy a miskolci is megmarad Nemzeti Színháznak. A változás csupán annyi lesz – és hangsúlyozom, ez a legfontosabb -, hogy egyformán jobb színházat, jobb előadást kap mind a két város közönsége. Nem nehéz elképzelni, mennyivel jobb lehet például egy Németh László-dráma előadása, ha a két színház nem külön-külön rendezi meg, hanem a szereposztásnál a két társulat színészei közül válogathatjuk ki a szereplőket. Vagy mennyivel fényesebb, gazdagabb lesz egy revüoperett kiállítása, ha nem külön-külön csináltatjuk a díszleteket és a jelmezeket.
   - Tudomásunk szerint a megyei tanács vb. hozzájárult a két színház összevonásához.
   - Igen, kísérletképpen egy esztendőre. De ebben az évadban már lényegében semmi nem változik: nem tudjuk megvalósítani a teljes összevonást. Egerben is, Miskolcon is külön-külön szerződtettük a színészeket, külön hirdettük meg a színház műsorát, így a két színház összevonásának csupán gazdasági előnyei mutatkozhatnak meg ebben az évadban.
   - A színház programját ismeri a közönség. Szeretnénk hallani, mi lesz a bemutatók sorrendje.
   - Gárdonyi Fehér Annájával nyit a színház, majd a Mágnás Miska következik. November 6-án bemutatjuk Csehov Sirály című drámáját, november végén pedig Fényes Szabolcs Maya című nagyoperettjét. A primadonna-szerepet Petress Zsuzsa játssza. December közepén Simon György Jászai-díjas művészünkkel a címszerepben színre kerül a Cyrano. Majd január elején Lőrinczy Éva főszereplésével egy zenés vígjáték: Nádas-Maugham: Imádok férjhez menni. Gyurkó Géza szatíráját január végén mutatjuk be. Februárban pedig Kovács Mária Jászai-díjas művésznőnk és Huszár László főszereplésével A vágy villamosát. A további bemutatók sorrendjét még nem állítottuk össze.
   - Reméljük, Eger és a környék közönsége jól vizsgázik az új színházi évadban. S a gyönyörű színházi épület valóban Thália otthona, sőt több annál, a város kulturális központja lesz.

                                                             Márkusz László  


 

 


 

 Péva Ibolya, a Miskolci Nemzeti Színház örökös tagja mesél az egri és miskolci színházak 1966-ban bekövetkezett összevonásának időszakáról. Köszönöm az általa rendelkezésemre bocsátott fotókat

  1966-ban a Miskolci Nemzeti Színház társulatának lettem tagja. A színház éppen akkor egyesült az egri Gárdonyi Géza színházzal, anyagi okokból, hogy csak egy vezetés, egy társulat legyen és egy szabó-, festő-, lakatos-, fodrász-, asztalos tár, mindenből egy és így olcsóbb lehessen a működtetés. Lendvai Ferenc volt a direktor, aki az összevonás nagy híve volt. Egerben alig maradt valaki a régiek közül, talán csak a portás, néhányan műszakiak, mert az előadásokhoz még őket is Miskolcról vittük. Az egri közönség – természetesen – nem fogadta mindezt jó szívvel. Ezen azzal próbáltak enyhíteni, hogy a darabok egy részét ott mutattuk be.
   Volt, hogy ideig-óráig ott is laktunk. Nekem rokonaim voltak az Almagyar utcában, Kalló Laciék. Náluk is aludhattam. Kedvesek, aranyosak voltak, még vadászni is elvittek. Felejthetetlen volt, amikor reggel húztak a szalonkák, vagy amikor vaddisznót lőttek 24 centis agyarral. Amikor a Potyautast játszottuk Bodrogi Gyulával, bemutattam a rokonaimnak és elvitték őt is vadászni. Azóta is emlegeti.
   Amikor egymást érték a próbák délelőtt, délután, néha a színház alagsorában aludtunk. Nagyon szörnyű hely volt, féltünk is, meg akkor még szénnel tüzeltek és néha erős széndioxid illat volt és nem lakások voltak azok, hanem kis vacak szobák.  
   A várost nagyon szerettem. Nekem egy gyönyörű meseváros volt. A Széchenyi utcán a Dobos cukrászdában nagyon finom süteményeket ettünk. Finom étterem volt a bazilika alatt - Isten lábának hívtuk, ahol egri Bikavért, Medoc noir-t ittunk. A színház mellett volt a Kacsa, ott volt a legolcsóbb egy ebéd, egy kávé, fröccs – a színészt már akkor sem fizették túl jól. A Park szállóba és a Fehér Szarvasba nagyon ritkán jutottunk el, mert drágák voltak.
   A város is szerette az ő színészeit. Imádtam az egri közönséget, aranyosak voltak és nagyon szerettek minket. Megbeszélték velünk az előadást, mi tetszett, mi nem. Ha vasárnap játszottunk aznap sütött süteményt hoztak be nekünk. Virágot dobáltak fel a színpadra. Történt egy eset, amikor feldobtak nekem egy csokrot – én azt hittem azt, hiszen úgy volt becsomagolva, masnival - és majdnem levert a lábamról, amikor eltalált, ugyanis egy nagy sonka volt. A bokám bánta. Ilyesfajta „őrjöngő” kedves szeretetről Déryné naplójában olvastam…
   Eger mellett jártunk még tájelőadásokra, Gyöngyösre, Mezőkövesdre, Ózdra, Nyíregyházára, sokat, sokat…
 
A legemlékezetesebb akkori  előadások? Rögtön 1966-ban Németh László Csapdájának ősbemutatója – Polgár Géza játszotta Puskint és én a feleségét.



Márkusz László írt róla kritikát a Népújságban, aki engem annyira szeretett, hogy utolsó kívánságai egyike az volt, én mondjak majd verset a végső búcsúztatásán. Így is történt. Emlékezetes, szép előadás volt Brecht Kaukázusi krétaköre, Csiszár Imre vizsgaelőadása, amiben én a kormányzónét játszottam. Blaskó Péter volt a bíró, Lázár Kati Gruse, a jó anya. A Potyautas, Bodrogival. Nem tartom magam igazán énekesnek - bár tanultam énekelni -, viszont jó mozgású voltam, táncolni is tanultam, szteppelni. Ulmann Mónika, fiatal kolléganőm nagyanyja, Igaz Lucy, Ulmann Ottó zeneszerző felesége tanított.
   Legutóbb Olgyai Magda 85 éves születésnapján jártam Egerben, a színházban szerveztek neki ünnepséget és én is felköszöntöttem. Nagyon szerettem őt, sokat lehetett tőle tanulni. Régen divat volt hasonló kerek évfordulókon a jutalomjáték, amikor az aznapi előadás bevételét az ünnepelt kapta meg – ma már ez sajnos nem szokás... Nagyon nagy dolog volt régen az összetartás, az, hogy a társulat egy csapat, egy család és egymást támogatva, szeretetben él és dolgozik. Nézem a televízióban a régi nagy színészekkel készült portréműsorokat – Gobbi Hilda, Márkus László, Ráday Imre, Tolnay Klári – sugárzik szavaikból ez a mentalitás.


 


 

   A sorozat 3. részében Lendvai Ferenc egri direktor, a Miskolccal történő összevonás nagy hívének 1965-ös nyilatkozatát olvashatták arról, miért nem kell tartania az egri közönségnek ettől a tervtől, a 4. részben pedig Péva Ibolya, a Miskolci Nemzeti Színház örökös tagja mesélt az egri és miskolci színházak 1966-ban bekövetkezett összevonásának időszakáról. Most, a 6. részben már 1978-ban járunk, amikor már meglehetősen nagy volt az elégedetlenség a fennálló helyzettel, nem csak az egri közönség, de a Miskolci Nemzeti Színház részéről is. A Népújság májusban két részes interjút közölt a „miskolci-egri színház” igazgatójával és főrendezőjével, amelynek már a címe kijelenti: A „házasság” rosszul sikerült. Az ebből a kettős interjúból közölt részletek (a dőlt betűvel szedett részek nem önkényesek, az írásban is így szerepelnek) után a sorozat 7. részében majd Dr. Kovács János visszaemlékezési következnek az önálló társulat megszületését megelőző és követő időkről, aki a Megyei Tanács VB Művelődési Osztályán dolgozott. Az 1978-as cikkben szerepelnek ezek a szavak: „…a fejlődés az önálló egri színház felé vezet. Ez egészséges törekvés…” és „megéri, mert négy-öt év alatt kialakulhat egy erős társulat, és létrejöhet az önálló egri színház, amelyet bizony megérdemel a város.” Fura érzés olvasni ezeket a gondolatokat – amelyekkel én tökéletesen egyetértek, hiszen erről és ezért szól az egész sorozat is – most, amikor az egri színház helyzete olyan, amilyen és úgy tűnik, teljes a bizonytalanság, ilyen-olyan hírek keringenek, köztük még a befogadó színház is tartja magát a remélhetőleg teljesen alaptalan szóbeszédekben. Negyedszázadnál több éves működés után ez évtizedekre halála lenne az „önálló egri színháznak, amelyet bizony megérdemel a város” – ráadásul másodszor történne meg azzal a várossal, amely két évvel ezelőtt a Kultúra Magyar Városa rangot is elnyerte.

 1978. május

Az aggódás sürgette ezt a találkozást Sallós Gáborral, a miskolci-egri színház igazgatójával, valamint Illés István főrendezővel. A beszélgetés nyitányaként szerkesztőségünk véleményét tolmácsoltam, miszerint Egerből nézve vitatható az elmúlt évtized műsorpolitikája: a társulat elhanyagolja, mellőzi a magyar klasszikusok, nemzeti értékeink bemutatását, nem törekszik nevéhez és rangjához méltó, sajátos profil kialakítására.

   - Mi a véleménye a színház vezetőinek?


 

  - A színház műsorpolitikájáról nekem más a véleményem – kezdi az igazgató. Meggyőződésem ugyanis, hogy az elmúlt években is érezhető bizonyos fejlődés, noha az említett sajátos profil kialakítása valóban nem sikerült úgy, ahogyan mi azt szeretnénk, s ahogyan azt a nevünk is megkövetelné. Hogy miért? Nos, elsősorban az egri színház miatt, pontosabban a rosszul sikerült házasság miatt. Ez a kettősség sajnos nem teszi lehetővé sem egy miskolci, sem egy egri profil kialakítását. Mi már több alkalommal elmondtuk, hogy egyazon műsorral nem lehet két különböző összetételű várost kiszolgálni. A két színház, a két színpad különböző mérete már egymagában indokolttá tenné az önálló műsor kialakítását. Amely oda illik az egri színházba és megfelel az egri közönségnek, s így jobban szolgálná a közművelődés céljait is.
  - Elégedetlenségünket az évad során több alkalommal is megfogalmaztuk. Sajnálattal tapasztaljuk azonban, hogy a színház nem reagál írásainkra, válasz nélkül hagyja a véleményeinket, amelyeket pedig olykor talán lehetne vitatni is. A megyei lap mintegy százhúszezer olvasója és a Gárdonyi Géza Színház majd kilencvenezer nézője joggal elvárhatja, hogy a társulat vezetői válaszoljanak a műsorpolitikát, vagy a színház és közönség kapcsolatát érintő cikkeinkre.
   - Egy-egy kritikára, bíráló cikkre, vagy a műsortervet elemző írásra mi mindig a következő bemutatóval illetve évaddal válaszolunk – mondja a főrendező. Mi tiszteljük a sajtót, amelynek az a feladata, hogy írjon, közöljön, cikkeivel elgondolkodtasson bennünket – ezt meg is teszi a Népújság -, a mi dolgunk pedig az, hogy jó és színvonalas előadásokat vigyünk színpadra. Ez a munkamegosztás. A kritikákat persze érdeklődéssel, sőt izgalommal olvassuk, meg is vitatjuk, olykor neheztelünk a bírálatért - különösen, ha nem értünk vele egyet -, ám mindig tudomásul vesszük az újság véleményét..........nekünk sem közömbös, hányan ülnek a nézőtéren. A színház a közönségért van, s már csak ezért sem mondhatunk le arról, hogy széles ablakot nyissunk a világ drámairodalmára. Így műsorunkban jogosan kapott helyet a csehszlovák Hornicek és az angol Pinter is. Most amolyan vesszőparipaként emlegeti a sajtó ezt a két bemutatót, kifogásolva, hogy miért a nagyszínházban és miért bérletben játsszuk Egerben A gondnokot, amikor Miskolcon a hatvan személyes zsebszínházban mutatjuk be. Véleményem szerint az írók nem kísérleti színpadra írják műveiket, s ez a stúdiószínház tulajdonképpen egy magyar találmány. A stúdió miskolci premierje után Egerben a nagyszínpadon mutattuk be a Két férfi sakkban című komédiát, s mert sikere volt, s mert a közönség jól szórakozott, most Miskolcon is a nagyszínpadon játsszuk.   M i é r t   b a j   e z?.........igazságtalan lenne az olyan vélemény, amely csak a színház hibáit hangoztatja és megfeledkezik a közönség magatartásáról, tényleges igényeiről.
   - A közönségről valóban nem szabad megfeledkezni. De arról sem, hogy a színház is fejleszti az ízlést, alakítja a nézők igényét, s az említett érdektelenséget éppen a reális igényektől elszakadó műsorterv is fokozhatja.........És még sok minden. Például az a sajnálatos körülmény is, hogy gyengül a társulat, s egymás után más színházakhoz távoznak az egri közönség kedvencei..........
   A főrendező véleménye szerint nem gyengül a társulat.
   - Arról van szó inkább, hogy az utóbbi években színházunk is belekerült az egyre dinamikusabban cserélődő, változó magyar színházi áramlatba..........Győrben például új színház épült, ott most bőkezűbb a város, így Bács Ferenc és felesége, Tanay Bella – akiket tavaly Erdélyben fedeztünk fel -, háromszobás lakást kap, de oda szerződött Kovács Mária is, akinek távozását őszintén sajnáljuk. Beke Sándort Kecskemétre hívták művészeti vezetőnek, s vele megy Blaskó Péter, Blaskó Balázs és Reviczky Gábor is. Gyöngyössy Kati is bejelentette távozását, bár döntése még nem végleges..........
   - Vajon sikerül-e a távozók helyére a megfelelő szerepkörökre alkalmas, jó képességű színészeket szerződtetni?
   - Reméljük, igen – válaszolja az igazgató. Bár megmondom őszintén, hogy a tájelőadások, az egri utazások nagy száma – majd kétszázszor játszunk a Gárdonyi Géza Színházban – befolyásolja a színész szerződési kedvét..........
   - Többször szóba került a rosszul sikerült színházi házasság, amely ma már egyértelműen gátolja a társulat művészi munkáját, korlátozza színház miskolci és egri, Borsod, illetve Heves megyei jelenlétét. Mi a megoldás?
  
- Meggyőződésünk, hogy a fejlődés az önálló egri színház felé vezet. Ez egészséges törekvés, s megvalósítására Egerben megvannak a feltételek. Átmeneti megoldásként mi azt javasoljuk, hogy telepítsünk le Egerben 15-20 tehetséges művészt, s ez a prózai társulat - amely egyelőre a Miskolci Nemzeti Színházhoz tartozna – ott élne, próbálna és játszana a városban, sőt járna Gyöngyösre, Hatvanba és a megye néhány nagyobb községébe is. Ily módon megoldódna a rég hiányolt jelenlét és ugyanakkor a város, a megye igényeihez alkalmazkodó önálló műsort látna a közönség. A zenés műveket, valamint a nagy kiállítású előadásokat – mint például a Lorenzaccio vagy a Monna Vanna volt – továbbra is Miskolcról importálnánk. Mindehhez persze néhány lakás kell, de megéri, mert négy-öt év alatt kialakulhat egy erős társulat, és létrejöhet az önálló egri színház, amelyet bizony megérdemel a város.      
   - Köszönöm a beszélgetést.
                                                                   Márkusz László 

 

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
Útmutatók


A KERESŐ
HASZNÁLATÁRÓL

 

 


ÚTMUTATÓ
A BLOGHOZ

 

 


MŰVELT ÚR
A SZÍNHÁZBAN

 


 
Menü
 
kommentek & Napló-archívum évenként
Friss hozzászólások
 
könyvajánló

 
hangos blog

A blog hangos szolgáltatása gyengénlátóknak.
Cikkek felolvasva!