MNSZ blog

Blog a Miskolci Nemzeti Színházról

   A színház világával való kapcsolatom még Egerben kezdődött, 1987-ben - amióta ott újra volt önálló társulat. Minden darabot láttam, volt, amit megnéztem huszon-valahányszor is. Színházi tárgyú írásaim, kritikáim a Heves Megyei Nap színházi mellékletében 1995-96-ban jelentek meg rendszeresen, de a melléklet megszűnése óta is előfordultak különböző lapokban, ma pedig internetes portálokon. És az is Egerben történt, hogy 2000 tavaszán a Piaf (a címszerepben fellépő művésznő ma már a Miskolci Nemzeti Színház tagja) egyik előadásának végén nagy meglepetésemre a színpadra szólítottak a darab szereplői, Örökös Néző címet kaptam tőlük. Természetesen nagyon meghatott, büszke voltam rá, s nem felejtem el máig sem, annál is inkább, hiszen ezt a címemet azóta is valamennyi direktor elismerte.
 Az évtizedekkel ezelőtt megszületett egri kötődés azonban nem akadályoz abban, hogy lássam és élvezzem, milyen nagyszerű dolgok születnek ma Miskolcon.
  Tisztelek mindenkit, akár színpadon van, akár a háttérben dolgozik a színház csodálatos világában. Magamat is erős szállal e világhoz tartozónak érzem.
 2010.04.05-én blogot indítottam: Színház Egerben (1884-től napjainkig)… és azon túl. Tíz éves születésnapját Lőkös Ildikó dramaturg köszöntötte - országos színházi portálon is.
 2014 óta volt miskolci rovata, 2021 végén ez önállósult, a régi cikkek egy részét átemeltem ide, az újak folyamatosan születnek.  Remélem, kiérdemli az Olvasó figyelmét! J.F.

 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
a blog közösségi csatornái



 

 
Lezárt szavazások


 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
* Napló

MISKOLCI SANZONETTEK - A CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ BICENTENÁRIUMI ELŐADÁSA

2023.11.09. 20:54

Fotó: MNSZ

Sanzonettek - többes számban, hiszen Cecília és Szilvia mindketten a miskolci orfeum – korábbi, illetve a cselekmény idején jelenlegi – sztárjai (bár annak idején ezt a szót még nem használták). De vajon létezett-e egyáltalán a miskolci orfeum és miért is emlegetjük Kálmán Imre világhírű és napjainkig is szerte a világban gyakran játszott operettjével kapcsolatban Miskolcot? Nos, a második kérdésre könnyebben válaszolhatok. Es Lebe de Liebe! - Éljen a szerelem! Ez volt a címe eredetileg Kálmán Imre operettjének, amely azonban az 1915. november 13-án Bécsben sorra kerülő világpremieren már Csárdásfürstin címmel került színre. A magyarországi bemutató a Király Színházban volt, Kosáry Emma főszereplésével, 1916 november 3-án. A szövegkönyvét Léon Stein és Jenbach Béla írta, az a Jenbach Béla, aki Miskolcon született, s a Mindszent utca 12. szám alatti udvarban lakott. Az eredeti szövegkönyv szerint a cselekmény színhelye a „miskolci orfeum”. Német nyelvterületen a színházak a mai napig eszerint játsszák, s elhangzik Miskolc neve. Hogy valóban létezett-e ilyesmi a városban, vagy csak Jenbach fantáziájának találmánya – bevallom, nem tudom (a most játszott előadás szerint valahol egy alagsorban volt), bár próbáltam utánanézni. Végül is persze, ez nem is lényeges kérdés. Cecília és Szilvia Miskolcon működött, lett szerelmes, élt át szakítást, innen ment el és tért vissza – és kész! Ez is volt az egyik oka (nyilván a darab töretlen népszerűségén kívül), hogy a bicentenáriumi évadban éppen ezt az operettet tűzték műsorra. De hogyan tűnt el a magyar előadásokból Miskolc neve? Mikita Gábortól, a miskolci Színészmúzeum vezetőjétől tudom, hogy Gábor Andor "fordította le" Tiszadadára, a magyarországi, Király Színház-i bemutatóra. Egyébként 1954-ben, amikor a Fővárosi Operettszínházban bemutatták a híres, Szinetár Miklós által rendezett, Békeffy István és Kellér Dezső által átírt és tulajdonképpen a mai napig játszott változatot, megelőzte egy miskolci bemutató, 1954. június 6-án, hogy kipróbálják, mennyire tetszik a publikumnak, s csak ezután került a fővárosi közönség elé. A cselekményben azonban semmi helység-specifikus nincs, a város nevének említésén kívül. Béres Attila azért ráerősített a jogos büszkeséget kiváltandó, sulykolandó, és számtalan formában történik idevágó utalás a konkrét megnevezésen kívül is.
   S ezzel térjünk is rá a rendezésre! Alapvetően egy hagyományos operettet látunk, erőszakos átírás, más korba helyezés, modernizálás nélkül, olyat, amit a nosztalgiázni akaró idősebb generáció is könnyedén be tud fogadni. Alapvetően. No, de nem az MNSZ-ben már megszokott Béres Attila rendezések egyikét láthatnánk (de más itteni rendezőkre ez ugyanúgy érvényes), ha nem volnának kikacsintások, utalások, gegek elszórva a darab szövetében, amelyek hol jobban, hol kevésbé, de egészen váratlanok, esetenként meghökkentőek (utalás a The Godfather című, 1972-es filmre, „Borsodi! Világos?”, Lyukó – Yukon,  stb…). Lehet vitatkozni, s én a szünetekben (egy szünettel játsszák, de már többször megnéztem, ezért a többes szám) és az előadások után hallva a nézőtéri reakciókat azt tapasztalom, hogy meg is osztja ez a közönséget, van, aki elutasítja, van, aki jónak tartja. Az tény, hogy kevésbé tudnak talán szervesülni ebbe a klasszikus operettbe, mint mondjuk a Producerek című musicalbe, de mégsem ezek uralják azért az előadást! Azt az előadást, amely a fiatalos játékosság, könnyedség mellett – bármilyen furcsának is tűnhet, igazi drámai mélységet is kap. Valójában nem volna szabad, hogy furcsa legyen, mert egy jó előadás műfajtól függetlenül akár, ezt nem nélkülönözheti.
   Esetünkben köszönhető a drámai mélység a rendezésnek (záró jelenet!) és nagy mértékben köszönhető a Szilviát alakító Baranyi Emmának és az Edvint játszó Tóth Dominiknak. Jeleneteik feszültsége, az arcukon tükröződő érzelmek, a szituációk drámaiságára adott reakcióik egy-egy szóló vagy duett során tisztán prózai előadásban, a zene segítsége nélkül is emlékezetes maradnának. Valószínűleg segíti őket ebben a koruk is - mindketten utolsó éves egyetemi hallgatók. A másik szereposztás – Bordás Barbara m.v. és Szőcs Artur – Szilviája és Edvinje visszafogottabb valamivel még a leghevesebb jelenetekben is. Olyan halálos komolyan vesznek mindent, mintha nem is operettet játszanának. Igazuk van, hiszen hitelesen játszani operettet is csak ezzel az attitűddel lehet és szabad, másrészt pedig mi is lehet fontosabb egy ifjú életében, mint a szerelem. Felforrósítják a színpadot!
   Visszatérve még a rendezésre, a legapróbb részlet is gondosan kidolgozott, Horesnyi Balázs a teret jól kihasználó díszleteiben a sok embert mozgató jelenetekben is azt érezzük, hogy minden egyes statisztára külön gond fordítódott. Nem mindig könnyű észrevenni, különösen a legmozgalmasabb jelenetekben, de az első felvonásban végig vissza-visszatérően jelen van valaki (Kocsis Andrea, a Miskolci Balett tagja), aki valószínűleg a táncos lányok  (a „cicák”) egyike lehetett korábban, hiszen egy tánc erejéig még közéjük is áll újra, de kiöregedett közülük, s most egy hölgy, akivel nem nagyon törődnek már, de ő mindent lát és megfigyel, s a felvonás végén pedig már az éjszaka ragyogásához illő estélyit sem viseli, a haja is megőszült, hajlott lett a háta és már csak sepregetésre használja őt az a hely, ahol ifjúkorát élte, amitől elszakadni mégsem tud. Sőt, figurája visszaköszön a második felvonás hercegi palotájában is, jelezve, hogy pozíciótól, társadalmi helyzettől függetlenül, az elmúlás mindenkit elér.
   Kettős szereposztás több helyen van, de a másikat (az volt az 1. premier szereposztása) - nem feltétlenül szándékosan – mindössze egyszer láttam, ezért sorrendben mindig annak a nevével kezdem, akit többször. Bóni figurája Börcsök Olivérnek és Rózsa Krisztiánnak ad lehetőséget féktelen komédiázásra (hasonlóan a Producerekhez, ahol szintén ők voltak lekettőzve) és ezzel bőségesen élnek is, csakúgy, mint Gáspár Tibor Feri bácsiként és Fandl Ferenc Miskaként, méltóan az írás elején említett operettszínházi előadás Miskájához, aki akkor Feleki Kamill volt. Kevesebb lehetősége van erre Stázi megformálójaként Czvikker Lillának és Varga Andreának, de ami van, azt kihasználják. Kincses Károly Lippert Weilersheim hercege, Salat Lehel Ferdinánd főhercege megfelelően simul az előadás összképébe.
   De még nem szóltam Cecíliáról, akinek ebben az 1954-ben átdolgozott változatban született meg a ma is játszott figurája, Honthy Hanna számára bővítették főszereppé. Ma Miskolcon Eperjesi Erikáé és Seres Ildikóé a szerep, s mindketten jól érezni látszanak magukat benne. Ők viselhetik egyébként Tihanyi Ildi jelmeztervező szemet gyönyörködtető ruháinak legpompásabbját, a sárga-fekete estélyit.
   Nekik jutott egy fontos gesztus is - bár azt nem tudom, a nézőtéren hányan vannak ennek tudatában - tisztelgés az 1954-es mellett másik igen híres magyarországi előadás, az 1993-as, Mohácsi János rendezte produkció előtt, amelyben a Húzzad csak kivilágos virrradatig című nóta Molnár Piroska (Cecília) előadásában az egyébként saját maga által írt szöveggel így szólt: "Kvittek vagyunk mi már, az élet, meg én... Ezt a szöveget hallhatja (későbbi pontján az előadásnak az eredetit is) a miskolci közönség is.


 

   Az előadásban a Miskolci Balett, a Miskolci Nemzeti Színház Énekkara és Zenekara működik közre, valamennyien a megszokott magas színvonalon.
   Összefoglalva, a miskolci sanzonettek történetét nézve, Kálmán Imre ragyogó muzsikáját hallgatva jól szórakozhat a néző a miskolci – volt egyszer vagy sem (*) – orfeumban, a Miskolci Nemzeti Színház nagyszínpadán.   

* Ugyancsak Mikita Gábor közlése szerint a XIX. század végén létezett egy Miskolci Orfeum.

 

Békeffi István – Kellér Dezső szövegátdolgozásában - Gábor Andor versfordításaival

Cecilia: Seres Ildikó, jászai-díjas / Eperjesi Erika
Szilvia: Bordás Barbara / Baranyi Emma e.h.
Edvin: Szőcs Artur / Tóth Dominik e.h.
Bóni: Rózsa Krisztián / Börcsök Olivér
Stázi: Varga Andrea / Czvikker Lilla
Lippert Weilersheim: Kincses Károly
Miska: Fandl Ferenc
Feri bácsi: Gáspár Tibor, Jászai-díjas, Érdemes művész
Ferdinánd: Salat lehel
Közreműködik:a Miskolci Balett, a Miskolci Nemzeti Színház énekkara, zenekara
 
Dramaturg: Béres Attila
Díszlettervező: Horesnyi Balázs, Jászai-díjas, Érdemes művész
Jelmeztervező: Tihanyi Ildi
Zenei vezető: Cser Ádám      
Karvezető: Pataki Gábor
Korrepetitor: Rákai András / Nagy Nándor
Koreográfus: Bodor Johanna       
Koreográfus asszisztens: Kocsis Andrea
Hangmérnök: Ditzmann tamás       
Ügyelő: Orehovszky Zzsófia
Súgó: Palocsai Eszter
Rendezőasszisztens: Fekete Zsolt, Jambrik Boglárka
 
Vezényel: Cser Ádám / Philippe de Chalendar
 
Rendező: Béres Attila

 
Még nincs hozzászólás.
 
Útmutatók


A KERESŐ
HASZNÁLATÁRÓL

 

 


ÚTMUTATÓ
A BLOGHOZ

 

 


MŰVELT ÚR
A SZÍNHÁZBAN

 


 
Menü
 
kommentek & Napló-archívum évenként
Friss hozzászólások
 
könyvajánló

 
hangos blog

A blog hangos szolgáltatása gyengénlátóknak.
Cikkek felolvasva!