MNSZ blog

Blog a Miskolci Nemzeti Színházról

   A színház világával való kapcsolatom még Egerben kezdődött, 1987-ben - amióta ott újra volt önálló társulat. Minden darabot láttam, volt, amit megnéztem huszon-valahányszor is. Színházi tárgyú írásaim, kritikáim a Heves Megyei Nap színházi mellékletében 1995-96-ban jelentek meg rendszeresen, de a melléklet megszűnése óta is előfordultak különböző lapokban, ma pedig internetes portálokon. És az is Egerben történt, hogy 2000 tavaszán a Piaf (a címszerepben fellépő művésznő ma már a Miskolci Nemzeti Színház tagja) egyik előadásának végén nagy meglepetésemre a színpadra szólítottak a darab szereplői, Örökös Néző címet kaptam tőlük. Természetesen nagyon meghatott, büszke voltam rá, s nem felejtem el máig sem, annál is inkább, hiszen ezt a címemet azóta is valamennyi direktor elismerte.
 Az évtizedekkel ezelőtt megszületett egri kötődés azonban nem akadályoz abban, hogy lássam és élvezzem, milyen nagyszerű dolgok születnek ma Miskolcon.
  Tisztelek mindenkit, akár színpadon van, akár a háttérben dolgozik a színház csodálatos világában. Magamat is erős szállal e világhoz tartozónak érzem.
 2010.04.05-én blogot indítottam: Színház Egerben (1884-től napjainkig)… és azon túl. Tíz éves születésnapját Lőkös Ildikó dramaturg köszöntötte - országos színházi portálon is.
 2014 óta volt miskolci rovata, 2021 végén ez önállósult, a régi cikkek egy részét átemeltem ide, az újak folyamatosan születnek.  Remélem, kiérdemli az Olvasó figyelmét! J.F.

 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
a blog közösségi csatornái



 

 
Lezárt szavazások


 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
* Napló

A MAGYAR OPERETT NAPJÁN

2023.10.24. 08:00

  2002-ben, Kálmán Imre születésének 120. évfordulóján, október 24-ét, születésnapját, a Magyar Operett Napjává nyilvánították. (Lehár Ferenc, másik neves operettszerzőnk pedig ezen a napon halt meg, 1948-ban.)
   Egy hatvan évvel ezelőtti írást idézek most az Észak-Magyarországból. 1963-ban zenés esten vendégszerepelt Miskolcon Honthy Hanna, akinek kedvéért egyébként a Miskolci Nemzeti Színházban éppen műsoron lévő, A Csárdáskirálynő című Kálmán Imre operettet átdolgozták (bővebben erről 
, a művésznő egy jóval korábbi, 1925-os miskolci vendégjátékáról pedig .)
 

Ilyen volt a: Randevú Honthy Hannával

Honthy Hanna aranyos volt, kedves volt, emlékezetes még annak is, aki egyébként nem rajongója az operettnek. Kossuth-díjas kiváló művészünk, mint minden alkalommal, a legszebbet és a legjobbat nyújtotta a közönségnek. Az operett legnemesebb hagyományait villantotta fel és most is szívesen hallgattuk, ha jónéhányszor már gyönyörködtünk is egy-egy számban. Honthy ma már nem egy színésznő pusztán, maga az élő hagyomány, egy darab élő színháztörténelem, aki páratlan művészetével, hetven éven túl is kristályos tisztán csengő hangjával, lebilincselő játékmódjával vívta ki magának, hogy már életében a műfaj klasszikusai közé számítson. Ruttkai Ottó, a miskolci színház igazgatója valóban a nagyközönség nevében nyújthatta át neki a tisztelő elismerést jelképező virágcsokrot. Honthy mindig tisztelte a színpadot, tisztelte és szerette közönségét.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
Útmutatók


A KERESŐ
HASZNÁLATÁRÓL

 

 


ÚTMUTATÓ
A BLOGHOZ

 

 


MŰVELT ÚR
A SZÍNHÁZBAN

 


 
Menü
 
kommentek & Napló-archívum évenként
Friss hozzászólások
 
könyvajánló

 
hangos blog

A blog hangos szolgáltatása gyengénlátóknak.
Cikkek felolvasva!