MNSZ blog

Blog a Miskolci Nemzeti Színházról

   A színház világával való kapcsolatom még Egerben kezdődött, 1987-ben - amióta ott újra volt önálló társulat. Minden darabot láttam, volt, amit megnéztem huszon-valahányszor is. Színházi tárgyú írásaim, kritikáim a Heves Megyei Nap színházi mellékletében 1995-96-ban jelentek meg rendszeresen, de a melléklet megszűnése óta is előfordultak különböző lapokban, ma pedig internetes portálokon. És az is Egerben történt, hogy 2000 tavaszán a Piaf (a címszerepben fellépő művésznő ma már a Miskolci Nemzeti Színház tagja) egyik előadásának végén nagy meglepetésemre a színpadra szólítottak a darab szereplői, Örökös Néző címet kaptam tőlük. Természetesen nagyon meghatott, büszke voltam rá, s nem felejtem el máig sem, annál is inkább, hiszen ezt a címemet azóta is valamennyi direktor elismerte.
 Az évtizedekkel ezelőtt megszületett egri kötődés azonban nem akadályoz abban, hogy lássam és élvezzem, milyen nagyszerű dolgok születnek ma Miskolcon.
  Tisztelek mindenkit, akár színpadon van, akár a háttérben dolgozik a színház csodálatos világában. Magamat is erős szállal e világhoz tartozónak érzem.
 2010.04.05-én blogot indítottam: Színház Egerben (1884-től napjainkig)… és azon túl. Tíz éves születésnapját Lőkös Ildikó dramaturg köszöntötte - országos színházi portálon is.
 2014 óta volt miskolci rovata, 2021 végén ez önállósult, a régi cikkek egy részét átemeltem ide, az újak folyamatosan születnek.  Remélem, kiérdemli az Olvasó figyelmét! J.F.

 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
a blog közösségi csatornái



 

 
Lezárt szavazások


 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
* Napló

HATÁRTALAN NAPOK 2023

2023.10.18. 11:00


 

  A Határtalan napok határon túli vendége az idén Komárom lesz, november 2-4. között. Kiállítással veszi kezdetét a rendezvénysorozat, amely „Lehár Ferenc, a komáromi operettkirály”, zeneszerző, operettkomponista, karmester életét és előadói pályafutását mutatja be. Ugyanezen a napon két előadásra és egy irodalmi beszélgetésre invitálják a miskolci nézőket. A komáromi CSAVAR Színház előadása, a Fűje sarjad mezőknek Száz Pál regénye alapján készült, utána a szerző és az alkotók irodalmi beszélgetést tartanak. Este már a Komáromi Jókai Színház előadásában lesz látható Spiró György Prah című komédiája Anger Zsolt rendezésében.
   A második napon A beszélő köntös című zenés játék lesz látható, melyet Mikszáth Kálmán azonos című regénye alapján Varga Emese dramaturg alkalmazott színpadra. A zeneszerző Lakatos Róbert, a dalszövegeket Laboda Róbert írta.
   A harmadik napon a gyermekeknek és a felnőtteknek is kedvez a teátrum. Délelőtt N. Tóth Anikó A kacagó királykisasszony című mesejátékát hozza el a Komáromi Jókai Színház, este pedig Schwechtje Mihály Az örökség című tragikomédiája lesz látható a társulat előadásában.

Még nincs hozzászólás.
 
Útmutatók


A KERESŐ
HASZNÁLATÁRÓL

 

 


ÚTMUTATÓ
A BLOGHOZ

 

 


MŰVELT ÚR
A SZÍNHÁZBAN

 


 
Menü
 
kommentek & Napló-archívum évenként
Friss hozzászólások
 
könyvajánló

 
hangos blog

A blog hangos szolgáltatása gyengénlátóknak.
Cikkek felolvasva!