MNSZ blog

Blog a Miskolci Nemzeti Színházról

   A színház világával való kapcsolatom még Egerben kezdődött, 1987-ben - amióta ott újra volt önálló társulat. Minden darabot láttam, volt, amit megnéztem huszon-valahányszor is. Színházi tárgyú írásaim, kritikáim a Heves Megyei Nap színházi mellékletében 1995-96-ban jelentek meg rendszeresen, de a melléklet megszűnése óta is előfordultak különböző lapokban, ma pedig internetes portálokon. És az is Egerben történt, hogy 2000 tavaszán a Piaf (a címszerepben fellépő művésznő ma már a Miskolci Nemzeti Színház tagja) egyik előadásának végén nagy meglepetésemre a színpadra szólítottak a darab szereplői, Örökös Néző címet kaptam tőlük. Természetesen nagyon meghatott, büszke voltam rá, s nem felejtem el máig sem, annál is inkább, hiszen ezt a címemet azóta is valamennyi direktor elismerte.
 Az évtizedekkel ezelőtt megszületett egri kötődés azonban nem akadályoz abban, hogy lássam és élvezzem, milyen nagyszerű dolgok születnek ma Miskolcon.
  Tisztelek mindenkit, akár színpadon van, akár a háttérben dolgozik a színház csodálatos világában. Magamat is erős szállal e világhoz tartozónak érzem.
 2010.04.05-én blogot indítottam: Színház Egerben (1884-től napjainkig)… és azon túl. Tíz éves születésnapját Lőkös Ildikó dramaturg köszöntötte - országos színházi portálon is.
 2014 óta volt miskolci rovata, 2021 végén ez önállósult, a régi cikkek egy részét átemeltem ide, az újak folyamatosan születnek.  Remélem, kiérdemli az Olvasó figyelmét! J.F.

 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
a blog közösségi csatornái



 

 
Lezárt szavazások


 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
* Napló

DÉRYNÉ NEVÉT IS VISELTE MÁR A MISKOLCI NEMZETI SZÍNHÁZ

2022.12.02. 18:44


Csabai Kálmán: Déryné Miskolcra érkezik
című festménye a színház emeleti társalgójában

Októberben gálaest emlékezett Déryné halálának 150. évfordulójára. A blogon is beszámoltam az eseményről. Már akkor írni akartam arról, ami ennek a bejegyzésnek a témája, de még nem találtam meg a tudósítást, amit most teszek közzé.
  
1951-ben megalakult az Állami Faluszínház, a színházaktól mesze eső települések előadásokkal való ellátásának feladatával. Több társulata volt, ezek járták az országot. 1955-től a neve Állami Déryné Színház lett. Volt azonban egy időszak, amikor a Miskolci Nemzeti Színház is Déryné nevét viselte. Az Észak-Magyarország című napilap 1952. október 1-jén megjelent száma így tudósított:
  
„Déryné Széppataki Rózát, a magyar színészet halhatatlan alakját igen sok szál fűzte Miskolchoz. Halálának 80. évfordulója alkalmából hétfőn délután Miskolc dolgozói nagy számban keresték fel sírját a miskolci temetőben. Képviseltette magát a Népművelési Minisztérium is, amelynek koszorúját Pánczél Pál tette a síremlék talapzatára. Megkoszorúzták a sírt a Megyei és Városi Pártbizottság, a Megyei és Városi Tanács küldöttei és a Diósgyőrvasgyári ének- zene- és táncegyüttes tagjai. A Színház és Filmművészeti Szövetség képviseletében Gáspár Margit, a Fővárosi Operett Színház Kossuth-díjas igazgatója mondott emlékbeszédet, a Városi Tanács részéről Farkas Dezső VB elnökhelyettes méltatta a nagy magyar színésznő munkásságát. Hétfőn este a színházban tartottak gazdag műsorral emlékestet. Bozókai István, a színház művészeti igazgatója emlékezett meg Déryné harcos életéről, munkásságáról. Dérynét a magyar színészet halhatatlanjai közé emelte páratlan művészete és harcos hazaszeretete, amely például szolgál ma is művészeink számára, akik a haladásért, népünk felemelkedéséért, a szocializmus felépítéséért, a békéért harcolnak - mondotta. A közönség lelkes tapssal fogadta bejelentését, hogy a miskolci színház ettől a naptól a Déryné Színház nevet viseli. Gábor József, a Diósgyőri Gépgyár kétszeres sztahanovista dolgozója, Miskolc dolgozói nevében köszöntötte a Déryné Színház dolgozóit. Végezzenek a városokban, falvakban olyan munkát, mint Déryné - mondotta. A színház művészei ezután részleteket adtak elő Déryné egykori szerepeiből, legkedvesebb magyar dalait és operaáriáit énekelték. Az összekötő szöveget Gyulányi Éva mondotta. A Déryné naplójából vett részletekkel világította meg az előadott műsorszámok kapcsolatát, Déryné művészetével. A közönség nagy szeretettel nézte végig a Herman Ottó Múzeum által Déryné emlékeiből az előcsarnokban rendezett kiállítást."  

* Észak-Magyarország című lap, 1956. december 7. "
Miskolc színháza a forradalom napjaiban ismét felvette a Nemzeti Színház nevet, melyet közel másfél évszázadon át viselt homlokán. Méltó ez az elnevezés Miskolc színházához, hiszen a XIX. század első negyedében ez a város adott először állandó otthont a magyar nemzeti nyelv hős harcosainak, a magyar színészeknek. Miskolc azonban nem marad hűtlen Déryné nevéhez sem. Az eddig névtelen kamaraszínház neve a jövőben »Déryné Színház, a Miskolci Nemzeti Színház Kamaraszínháza lesz." (De - amint tudjuk - ma már a Kamara sem viseli ezt a nevet. J.F.)

 

Még nincs hozzászólás.
 
Útmutatók


A KERESŐ
HASZNÁLATÁRÓL

 

 


ÚTMUTATÓ
A BLOGHOZ

 

 


MŰVELT ÚR
A SZÍNHÁZBAN

 


 
Menü
 
kommentek & Napló-archívum évenként
Friss hozzászólások
 
könyvajánló

 
hangos blog

A blog hangos szolgáltatása gyengénlátóknak.
Cikkek felolvasva!