MNSZ blog

Blog a Miskolci Nemzeti Színházról

   A színház világával való kapcsolatom még Egerben kezdődött, 1987-ben - amióta ott újra volt önálló társulat. Minden darabot láttam, volt, amit megnéztem huszon-valahányszor is. Színházi tárgyú írásaim, kritikáim a Heves Megyei Nap színházi mellékletében 1995-96-ban jelentek meg rendszeresen, de a melléklet megszűnése óta is előfordultak különböző lapokban, ma pedig internetes portálokon. És az is Egerben történt, hogy 2000 tavaszán a Piaf (a címszerepben fellépő művésznő ma már a Miskolci Nemzeti Színház tagja) egyik előadásának végén nagy meglepetésemre a színpadra szólítottak a darab szereplői, Örökös Néző címet kaptam tőlük. Természetesen nagyon meghatott, büszke voltam rá, s nem felejtem el máig sem, annál is inkább, hiszen ezt a címemet azóta is valamennyi direktor elismerte.
 Az évtizedekkel ezelőtt megszületett egri kötődés azonban nem akadályoz abban, hogy lássam és élvezzem, milyen nagyszerű dolgok születnek ma Miskolcon.
  Tisztelek mindenkit, akár színpadon van, akár a háttérben dolgozik a színház csodálatos világában. Magamat is erős szállal e világhoz tartozónak érzem.
 2010.04.05-én blogot indítottam: Színház Egerben (1884-től napjainkig)… és azon túl. Tíz éves születésnapját Lőkös Ildikó dramaturg köszöntötte - országos színházi portálon is.
 2014 óta volt miskolci rovata, 2021 végén ez önállósult, a régi cikkek egy részét átemeltem ide, az újak folyamatosan születnek.  Remélem, kiérdemli az Olvasó figyelmét! J.F.

 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
a blog közösségi csatornái



 

 
Lezárt szavazások


 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
* Napló

A 2022-ES ADVENTI FORGATAG HELYETT

2022.12.11. 10:00

   Az energiaválság sajnos az idei miskolci Adventi forgatagot is elsöpörte. pedig az elmúlt évben nagy sikert aratott a Miskolci Nemzeti Színház 4 estén át adott, egy-egy órás, Radnai Erika által rendezett műsora. Nagyon sokan részt vettek benne, a színház vezető művészei, a zenekar, az ének- és a balettkar, sőt még a művészeti tanács tagjai is felléptek. Nosztalgiával gondolok vissza ezekre a kedves, hangulatos estékre, s ha már az idei évben nem lehet részünk hasonlóban, felvillantok néhány részletet 2021-ből. Az, hogy kiről van videó felvételem, s kiről nincs, természetesen nem tükröz értékrendet. A pillanaton múlott, hiszen nem tudtam előre, ki milyen műsorszámmal lép fel, de az is előfordult, hogy azért nem őriztem meg a felvételt, mert a nagyszámú nézősereg minduntalan "belelógott" a képbe, élvezhetetlenné téve. Szívem szerint mind a négy este teljes programját felvettem volna, s az idei évben készültem is rá, hogy a tavalyinál majd többet tudjak megmutatni. Nagyon sajnálom, hogy most nincs mit, de jó szívvel ajánlom ezeket a hangulatos zenés részleteket mindenkinek!  


Seres Ildikó
Az MNSZ Énekkara     Varga Andrea 

Nádasy Erika

Kriston Milán

Czvikker Lilla, Mészöly Anna

Molnár Anna

Miskolci Balett


 

 

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
Útmutatók


A KERESŐ
HASZNÁLATÁRÓL

 

 


ÚTMUTATÓ
A BLOGHOZ

 

 


MŰVELT ÚR
A SZÍNHÁZBAN

 


 
Menü
 
kommentek & Napló-archívum évenként
Friss hozzászólások
 
könyvajánló

 
hangos blog

A blog hangos szolgáltatása gyengénlátóknak.
Cikkek felolvasva!