MNSZ blog

Blog a Miskolci Nemzeti Színházról

   A színház világával való kapcsolatom még Egerben kezdődött, 1987-ben - amióta ott újra volt önálló társulat. Minden darabot láttam, volt, amit megnéztem huszon-valahányszor is. Színházi tárgyú írásaim, kritikáim a Heves Megyei Nap színházi mellékletében 1995-96-ban jelentek meg rendszeresen, de a melléklet megszűnése óta is előfordultak különböző lapokban, ma pedig internetes portálokon. És az is Egerben történt, hogy 2000 tavaszán a Piaf (a címszerepben fellépő művésznő ma már a Miskolci Nemzeti Színház tagja) egyik előadásának végén nagy meglepetésemre a színpadra szólítottak a darab szereplői, Örökös Néző címet kaptam tőlük. Természetesen nagyon meghatott, büszke voltam rá, s nem felejtem el máig sem, annál is inkább, hiszen ezt a címemet azóta is valamennyi direktor elismerte.
 Az évtizedekkel ezelőtt megszületett egri kötődés azonban nem akadályoz abban, hogy lássam és élvezzem, milyen nagyszerű dolgok születnek ma Miskolcon.
  Tisztelek mindenkit, akár színpadon van, akár a háttérben dolgozik a színház csodálatos világában. Magamat is erős szállal e világhoz tartozónak érzem.
 2010.04.05-én blogot indítottam: Színház Egerben (1884-től napjainkig)… és azon túl. Tíz éves születésnapját Lőkös Ildikó dramaturg köszöntötte - országos színházi portálon is.
 2014 óta volt miskolci rovata, 2021 végén ez önállósult, a régi cikkek egy részét átemeltem ide, az újak folyamatosan születnek.  Remélem, kiérdemli az Olvasó figyelmét! J.F.

 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
a blog közösségi csatornái



 

 
Lezárt szavazások


 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
* Napló

ÜZENET ALKOTÓKNAK, MŰVÉSZEKNEK

2022.10.03. 10:10

Miközben hallgattam Béres Attilának, a színház direktorának szavait arról, hogy a 150 éve elhunyt Déryné nélkül most mi sem ülhetnénk a jövőre 200 éves miskolci színház nézőterén és néztem az emlékgála műsorát, bizony eszembe jutott egy, a vándorszínészet korának nehézségei és a mai helyzet között kínálkozó párhuzam. Üzenni szeretnék most valamit Önöknek, hadd mondjam úgy: Nektek (hiszen magamat is színházi embernek tartom), kik ott vagytok estéről-estére a színpadon és akik a háttérben dolgoztok – amíg lehet, ahogyan lehet.
   De kicsit messzebbről kezdeném. Százötven éves évforduló. Úgy tűnik, olyan régen volt, hogy az szinte felfoghatatlan. De, ha kicsit belegondolok, máris közelebb kerül a dátum. Édesapám születése előtt mindössze 47 évvel még élt Déryné Széppataki Róza, a vándorszínészet korának nagyszerű művésze, az első magyar operaénekesnő, 51 évvel előtte még fel is lépett. Igaz, az volt az utolsó fellépése – és éppen Miskolcon. Ennek története, a szemtanú beszámolója a blog előző bejegyzésében olvasható, .  
    De ekkor már volt otthona a színjátszásnak!
   Az említett kínálkozó párhuzam még korábbi időkre emlékeztet, amikor azt sem tudhatták bizonyosan, hol és hogyan állhatnak majd színpadra. Sajnos valamiképpen hasonló a helyzet az elmúlt néhány évben és napjainkban is. A koronavírus járvány miatti bezárások után megkönnyebbülhettünk, s most itt az energiaválság. Több magyarországi színház hónapokra történő zárását már bejelentették. Miskolcon ilyen bejelentés nem hangzott el, adja ég, hogy ne is kerüljön rá sor, de a helyzet bizonytalan, nyilván az MNSZ is rákényszerült korlátozó intézkedésekre. Amíg ezek „csak” olyan mértékűek és olyan területeket érintenek, hogy a néző semmit sem vesz észre belőle, addig jó.
   A közönségnek.
  De az alkotók feje fölött ott a bizonytalanság, a „Mi lesz?”, ami természetesen a hűséges nézőket is foglalkoztatja azért, de nagyobb a gond a másik oldalon. Az egzisztenciális kérdést most nem is említve, gondoljunk csak arra, a lelki gazdagság mellett milyen nagyfokú érzékenység kell ahhoz, hogy hiteles legyen mindaz, amit elénk tárnak. És természetesen nem csak a színpadon látható művészekre gondolok, hanem mindenkire, aki részt vesz ebben halálosan komoly, gyönyörű játékban, a színház csodájában. A nyugodt és felelősségteljes alkotáshoz azonban nyugodt háttér is kell. Ez az, ami most inog.
   Mi hát az üzenet? Egyszerűen csak annyi: veletek vagyunk, veletek érzünk, szükségünk van rátok és szeretünk benneteket. S ha netán megint várni kellene néhány hónapot, akkor is kitartunk, ott leszünk, amint lehet.
   Színházi blogom pedig folyamatosan közli a további interjúkat, beszélgetéseket és más anyagokat, a maga eszközeivel segítve a színház és nézője kapcsolatának folyamatosságát.


Fotó: Gálos Mihály Samu

A csütörtöki gálaesten egyébként a következők léptek fel: Miksch Adrienn, Rálik Szilvia, Yolanda Covacinschi operaénekesek, Fandl Ferenc, Kincses Károly, Lajos András, Máhr Ági, Nádasy Erika, Rózsa Krisztián, Seres Ildikó, Szegedi Dezső, Varga Andrea színművészek, a Miskolci Nemzeti Színház Zenekara, valamint a Miskolci Balett. Vezényelt: Philippe de Chalendar. A koreográfus Solti Csaba, a rendező: Radnai Erika volt. Az évforduló alkalmából kis kiállítás is nyílt a színházban.


Fotó: mnsz-blog
 

Még nincs hozzászólás.
 
Útmutatók


A KERESŐ
HASZNÁLATÁRÓL

 

 


ÚTMUTATÓ
A BLOGHOZ

 

 


MŰVELT ÚR
A SZÍNHÁZBAN

 


 
Menü
 
kommentek & Napló-archívum évenként
Friss hozzászólások
 
könyvajánló

 
hangos blog

A blog hangos szolgáltatása gyengénlátóknak.
Cikkek felolvasva!