MNSZ blog

Blog a Miskolci Nemzeti Színházról

   A színház világával való kapcsolatom még Egerben kezdődött, 1987-ben - amióta ott újra volt önálló társulat. Minden darabot láttam, volt, amit megnéztem huszon-valahányszor is. Színházi tárgyú írásaim, kritikáim a Heves Megyei Nap színházi mellékletében 1995-96-ban jelentek meg rendszeresen, de a melléklet megszűnése óta is előfordultak különböző lapokban, ma pedig internetes portálokon. És az is Egerben történt, hogy 2000 tavaszán a Piaf (a címszerepben fellépő művésznő ma már a Miskolci Nemzeti Színház tagja) egyik előadásának végén nagy meglepetésemre a színpadra szólítottak a darab szereplői, Örökös Néző címet kaptam tőlük. Természetesen nagyon meghatott, büszke voltam rá, s nem felejtem el máig sem, annál is inkább, hiszen ezt a címemet azóta is valamennyi direktor elismerte.
 Az évtizedekkel ezelőtt megszületett egri kötődés azonban nem akadályoz abban, hogy lássam és élvezzem, milyen nagyszerű dolgok születnek ma Miskolcon.
  Tisztelek mindenkit, akár színpadon van, akár a háttérben dolgozik a színház csodálatos világában. Magamat is erős szállal e világhoz tartozónak érzem.
 2010.04.05-én blogot indítottam: Színház Egerben (1884-től napjainkig)… és azon túl. Tíz éves születésnapját Lőkös Ildikó dramaturg köszöntötte - országos színházi portálon is.
 2014 óta volt miskolci rovata, 2021 végén ez önállósult, a régi cikkek egy részét átemeltem ide, az újak folyamatosan születnek.  Remélem, kiérdemli az Olvasó figyelmét! J.F.

 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
a blog közösségi csatornái



 

 
Lezárt szavazások


 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
* Napló

"ANNYI FELADAT VAN, HOGY AZ EMBER A PIHENÉST, AZT ELFELEJTI, A PILLANATOT MEG MEGÉLI"

2021.11.06. 21:32

   A Vállalkozók Országos Szövetsége Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének elnöksége minden évben meghirdeti a Príma Díjat. A ma esti díjátadón ezt a "Magyar színház- és filmművészet" kategóriában jelölve Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház direktora kapta.
 
 
  "A díj alapvetően azoknak a munkatársaimnak szól, akikkel itt, ezeken a deszkákon megvalósítottuk azt az álmot, amit hat évvel ezelőtt kezdtünk el. Azt, hogy a Miskolci Nemzeti Színház 200 év után Magyarország legjobb színháza legyen. Én bízom benne, hogy ez a tendencia hosszú ideig megmarad. Köszönöm a díjat és köszönöm Önöknek, hogy színházba járnak. Ez a legfontosabb."

 

1 hozzászólás
Idézet
2021.11.06. 23:47
Baráti társaság

Nagyon rokonszenvesek az igazgató Úr mondatai és az, hogy a díjat a munkatársainak is tulajdonítja. Mi pedig nagyon szívesen járunk az MNSZ-be, színvonalas, remek előadások vannak. Csak így tovább! Köszönjük.

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
Útmutatók


A KERESŐ
HASZNÁLATÁRÓL

 

 


ÚTMUTATÓ
A BLOGHOZ

 

 


MŰVELT ÚR
A SZÍNHÁZBAN

 


 
Menü
 
kommentek & Napló-archívum évenként
Friss hozzászólások
 
könyvajánló

 
hangos blog

A blog hangos szolgáltatása gyengénlátóknak.
Cikkek felolvasva!