MNSZ blog

Blog a Miskolci Nemzeti Színházról

   A színház világával való kapcsolatom még Egerben kezdődött, 1987-ben - amióta ott újra volt önálló társulat. Minden darabot láttam, volt, amit megnéztem huszon-valahányszor is. Színházi tárgyú írásaim, kritikáim a Heves Megyei Nap színházi mellékletében 1995-96-ban jelentek meg rendszeresen, de a melléklet megszűnése óta is előfordultak különböző lapokban, ma pedig internetes portálokon. És az is Egerben történt, hogy 2000 tavaszán a Piaf (a címszerepben fellépő művésznő ma már a Miskolci Nemzeti Színház tagja) egyik előadásának végén nagy meglepetésemre a színpadra szólítottak a darab szereplői, Örökös Néző címet kaptam tőlük. Természetesen nagyon meghatott, büszke voltam rá, s nem felejtem el máig sem, annál is inkább, hiszen ezt a címemet azóta is valamennyi direktor elismerte.
 Az évtizedekkel ezelőtt megszületett egri kötődés azonban nem akadályoz abban, hogy lássam és élvezzem, milyen nagyszerű dolgok születnek ma Miskolcon.
  Tisztelek mindenkit, akár színpadon van, akár a háttérben dolgozik a színház csodálatos világában. Magamat is erős szállal e világhoz tartozónak érzem.
 2010.04.05-én blogot indítottam: Színház Egerben (1884-től napjainkig)… és azon túl. Tíz éves születésnapját Lőkös Ildikó dramaturg köszöntötte - országos színházi portálon is.
 2014 óta volt miskolci rovata, 2021 végén ez önállósult, a régi cikkek egy részét átemeltem ide, az újak folyamatosan születnek.  Remélem, kiérdemli az Olvasó figyelmét! J.F.

 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
a blog közösségi csatornái



 

 
Lezárt szavazások


 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
* Napló

SZENTIVÁNÉJI...

2020.11.14. 15:32

Szentivánéji álom / Sen čarovné noci / SzentivánéjiÁ

   Ezzel a bejegyzéssel azt szeretném elmondani, sajnálom, hogy nem írhatok részletesen a Shakespeare-inspirálta miskolci produkcióról, Rusznyák Gábor rendezéséről.
   A darabról élőben, valóban színpadon, s nem felvételről látott előadás-emlékeimből először az 1992-es egri produkció jut eszembe. Én akkor, a kilencvenes évek legelején kerültem közelebbi kapcsolatba a Gali László - aki az előadás rendezője is volt - igazgatta egri színházzal (akkor kezdődött az a hosszú folyamat, amelynek része volt 2010-ben a blog megszületése is). A rendkívül egyszerű díszlet főképp csak a színpadra belógatott fehér vászoncsíkokból állt, ezeket mozgatták, tolták el, kötötték össze különféle módokon, jelképezve velük az egyes helyszíneket. Ez a darab számunkra nem az erdőben vagy a mesében játszódik – nyilatkozta Gali László, hanem az emberi lélek mélyében, az a fontos, hogy mi történik az ember tudatos lénye és ösztönvilága között. A szerelem viharos, keserves és fájdalmas pokoljárás, a felnőtté válás része. Talán az emberi lélek teleírható még üres lapjait is jelképezték az említett vásznak. A Szentivánéji álom az általam rajongásig szeretett művészeti ágról, a színházról is beszél, a mesteremberek előadásra készülnek (színház a színházban). Együgyű játékuk tele tisztasággal, ami az igazi színház sajátja, miközben egyébként remekül szórakozunk rajtuk. Szeretem Arany János fordításában a kedves próba-jelenetüket. A képen (forrás a Heves Megyei Hírlap) Csendes László, Vízi György, Balogh András.  



A 2009-es egri előadást Radoslav Milenkovič rendezte. Hangsúlyozta, hogy nem hagyományos előadás lesz, nem a mese oldaláról közelít, inkább azt akarja érzékeltetni, hogy a szerelem vakká, manipulálhatóvá tesz. Titániát és Oberont Nádasy Erika és Görög László játszották, akik ma mindketten a miskolci teátrum művészei.


Fotó: Gál Gábor

Ha az 1992-es és majd a 2020-as előadást képzeletben egy ív kezdő és végpontjának tekintem, akkor közbülső állomásként Milenkovič rendezése szakított ugyan a megszokott, hagyományos értelmezéssel, de még ahhoz állt közelebb. A másik állomás, a Prágában, a Nemzeti Színházban látott Sen čarovné noci (2018) viszont a miskolci produkció rokona volt. Annyiban mindenképp, hogy a cselekményt ott is áthelyezték a mába, időben még sokkal is közelebb hozzánk, mint Miskolcon, a szereplők gesztusai, viselkedésük azt a képzetet keltette, hogy lehetnének akár a szomszédaink is. A környezet, a játéktér viszont stilizált volt, s végig ugyanaz. (Tehát mégis volt rokonság a Gali-féle rendezéssel is.) Kíváncsian vártam a mesteremberek megjelenését, de sajnos csalódtam. Ugyanis kimaradt minden prózai jelenetük, helyette a „mesterek” – nők és férfiak – egy kis „tánc” jelenetet tanultak be és adtak elő. Mindazonáltal az előadás egésze nem okozott csalódást!



Elérkeztünk a 2020-as SzentivánéjiÁ-hoz, a Miskolci Nemzeti Színház produkciójához. A bemutatót még meg tudták tartani, azután közbeszólt a koronavírus járvány, a színházak bezártak. Ezért nem tudom megnézni az előadást – s ha újra nyitni lehet, akkor sem lesz még feltétlenül biztonságos a Miskolcra utazás tömegközlekedéssel -, pedig amit addig olvastam, láttam róla, az izgalmas, mindenképp látni kell produkciót sejtet. Reménykedem, most ennyit tehetek.

 

Fotó: Gálos Mihály Samu

 

Még nincs hozzászólás.
 
Útmutatók


A KERESŐ
HASZNÁLATÁRÓL

 

 


ÚTMUTATÓ
A BLOGHOZ

 

 


MŰVELT ÚR
A SZÍNHÁZBAN

 


 
Menü
 
kommentek & Napló-archívum évenként
Friss hozzászólások
 
könyvajánló

 
hangos blog

A blog hangos szolgáltatása gyengénlátóknak.
Cikkek felolvasva!