MNSZ blog

Blog a Miskolci Nemzeti Színházról

   A színház világával való kapcsolatom még Egerben kezdődött, 1987-ben - amióta ott újra volt önálló társulat. Minden darabot láttam, volt, amit megnéztem huszon-valahányszor is. Színházi tárgyú írásaim, kritikáim a Heves Megyei Nap színházi mellékletében 1995-96-ban jelentek meg rendszeresen, de a melléklet megszűnése óta is előfordultak különböző lapokban, ma pedig internetes portálokon. És az is Egerben történt, hogy 2000 tavaszán a Piaf (a címszerepben fellépő művésznő ma már a Miskolci Nemzeti Színház tagja) egyik előadásának végén nagy meglepetésemre a színpadra szólítottak a darab szereplői, Örökös Néző címet kaptam tőlük. Természetesen nagyon meghatott, büszke voltam rá, s nem felejtem el máig sem, annál is inkább, hiszen ezt a címemet azóta is valamennyi direktor elismerte.
 Az évtizedekkel ezelőtt megszületett egri kötődés azonban nem akadályoz abban, hogy lássam és élvezzem, milyen nagyszerű dolgok születnek ma Miskolcon.
  Tisztelek mindenkit, akár színpadon van, akár a háttérben dolgozik a színház csodálatos világában. Magamat is erős szállal e világhoz tartozónak érzem.
 2010.04.05-én blogot indítottam: Színház Egerben (1884-től napjainkig)… és azon túl. Tíz éves születésnapját Lőkös Ildikó dramaturg köszöntötte - országos színházi portálon is.
 2014 óta volt miskolci rovata, 2021 végén ez önállósult, a régi cikkek egy részét átemeltem ide, az újak folyamatosan születnek.  Remélem, kiérdemli az Olvasó figyelmét! J.F.

 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
a blog közösségi csatornái



 

 
Lezárt szavazások


 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
* Napló

DIREKTORI PÁLYÁZAT EGERBEN - MÉGSEM SZŐCS ARTUR

2020.11.11. 14:09

   Mirkóczki Ádám polgármester közölte, a járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetben polgármesteri hatáskörében eljárva hatályon kívül helyezi a közgyűlés október 29-én megszavazott két határozatát. Az egyik Blaskó Balázs, a Gárdonyi Géza Színház jelenlegi igazgató kinevezésének elutasításáról, a másik Szőcs Artur direktori kinevezéséről döntött. Blaskó Balázs marad az egri teátrum vezetője. A polgármester indoklása szerint a minisztérium semmilyen kompromisszumra nem hajlandó, ha nem így tenne, vissza kellene fizetni az idei évre a színházra kapott 300 milliót és nem kapnák meg a jövő évi 300-at, ezt pedig a jelenlegi gazdasági helyzetben a város nem tudja vállalni.

Az alábbiakban az egri közgyúlésen a kinevezési vitában elhangzottakat olvashatják.

 



15:45 Név szerinti szavazás Szőcs Artur kinevezéséről. 10 igen, 6 nem, 1 tartózkodás. Elfogadták. Kinevezését támogatta Berecz Mátyás, Császár Zoltán, Farkas Attila, Földvári Győző, Keresztes Zoltán, Komlósi Csaba, Minczér Gábor, Mirkóczki Ádám, Mirkóczki Zita, Sós Tamás. Tartózkodott Dr. Pápai Ákos.   

15:42 Név szerinti szavazás Blaskó Balázs kinevezéséről. 7 igen, 10 nem. Elutasították. Kinevezését támogatta Orosz Lászlóné Ibolya, Oroján Sándor, Kovács-Csatlós Tamás, Lombeczki Gábor, Bódi Zsolt, Juhász Ádám, Dr. Pápai Ákos.

Juhász Ádám kezdeményezte módosító indítványában a Szőcs Arturra vonatkozó szavazás törlését. Elutasították.

Szavazások következnek.

15:29 De van még felszólaló, Oroján Sándor (Fidesz-KDNP) összefoglalja a korábbi megszólalásai tartalmát.

15:28 Dr. Pápai Ákos (Mi Hazánk): Név szerinti szavazást indítványoz, mivel 5 főnél többen kérték, így fog történni.

15:24 Mirkóczki Ádám polgármester (EVE) részletet olvas fel az egyik hozzá érkezett üzenetből, amellyel bizonyítottnak látja a színházbeli pressziót. Ha kívánja Lombeczki Gábor, megtekintheti.

15:21 Lombeczki Gábor (Fidesz-KDNP): A polgármester arra hivatkozik, hogy megkeresték, akik szavaztak, döntöttek, aláírtak, azzal, hogy megtették, de sajnálják, nem akarták. Van erre bizonyíték?

15:16 Blaskó Balázs: Időben jeleztek az Önkormányzatnak, de áll a vizsgálat elé. Neki kellett mindent kivizsgálni, Kelemen Csaba pedig nem teljesítette jelentési kötelezettségét a színház felé.

15:11 Farkas Attila (EVE): Felhívja a figyelmet a társulati tagok koronavírusos megbetegedésével kapcsolatos kommunikációs anomáliára. A Nemzeti Népegészségügyi Központ tájékoztatása és az igazgató önkormányzat számára nyújtott tájékoztatása nem fedte egymást. Akiknek karanténban kellett volna lenniük, valójában színpadon álltak, játszottak. A bírálóbizottság pedig éppen a járványkezelésre hivatkozott támogatói véleményében. 

15:02 Dr. Pápai Ákos (Mi Hazánk): Rendezőt, színészt vagy igazgatót keresünk-e? A jelenlegi helyzetben - jeges út metaforát használ - Blaskó Balázs rendelkezik a megfelelő tapasztalattal.

15:59 Berecz Mátyás alpolgármester (EVE): Ő volt a szakmai bizottságban az Önkormányzat egyik delegáltja. A végső és legfajsúlyosabb érv Blaskó Balázs mellett igenis a járványhelyzet volt a minisztériumi delegáltak részéről. Igazgatót öt évre választanak, nem rövidebb távra.

14:51 Kovács-Csatlós Tamás (Fidesz-KDNP): Megvédi Blaskó Balázst a polgármester tegnapi sajtótájékoztatóján  elhangzottakkal szemben.

14:44 Császár Zoltán (EVE): Felsorolja a szakmai bizottságtól kapott igenek, nemek és tartózkodások számát, majd a két pályázóra adott összegző véleményt (lásd ezeket a blog tegnap esti bejegyzésében - J.F.). 

14:42 Farkas Attila alpolgármester (EVE): A színházi szimpátia szavazás lefolyhatott volna a többi jelölttel kapcsolatban is, de egyetlen munkahelyen sem a dolgozók döntik el a vezető személyét.

14:40 Mirkóczki Zita (EVE): Köszöni, hogy Oroján Sándor ilyen nagy befolyást tulajdonít neki. Ő is csatlakozik ahhoz, hogy ha kell, számítanak a felajánlott segítségre. 

14:38 Mirkóczki Ádám (EVE): Visszautasítja a vádakat. Számít, ha szükséges lenne erre, az előbb felajánlott segítségére.

14:32 Oroján Sándor (Fidesz-KDNP): Ha olyan döntés születik, aminek hatására a kormány felmondja a megállapodást, ezt előzetesen csak bírálni tudom, de ha megtörténik, segíteni fogok, hogy  megoldás szülessen és a színház mégis pénzhez jusson és mindenki munkahelye megmaradjon. Az egész város beszéli, hogy politikai megállapodás "Mirkóczki Zitának ígérte" a színházat. Esetleg még barikádot, piros szalagos tüntetést is szerveznének?

14:23 Juhász Ádám (Fidesz-KDNP): Arról még nem esett szó, hogy a színház nonprofit kft-vé fog alakulni. Hogyan fogja kezelni a helyzetet Szőcs Artur, ha a kormányzati támogatást elvonják? Vegyék ki (ez a módosító javaslata) a szavazásból azt az indítványt, ami Szőcs Artur megválasztására vonatkozik.

14:21 Minczér Tamás alpolgármester (EVE): Közelebbről egyik pályázót sem ismeri, mindkettőnek látta előadását, mindkettő tetszett, valóban sajnálatos helyzetben van most a két pályázó.

14:14 Szőcs Artur: Gyermekkori emlékeit idézi a társadalmi egyenlőtlenségekről, a politikai függetlenséget az anyatejjel szívta magába. A színházcsinálás olyan, mint a szerelem. Azzal, hogy pályázik, esélyt kér a nézőtől, hadd mutassa meg tudását, ami pedig a pénzt illeti, bízik a fenntartó és a minisztérium megállapodásában.


14:10 Mirkóczki Ádám (EVE): Az egri képviselők szava, képviselői jogaiknak szabad gyakorlása hol van? Diktátumnak kell engedelmeskedniük? Három jelöltet támogattak a szakmai bizottság önkormányzati delegáltjai, (Kelemen Csabát, Nagy Andrást, Szőcs Arturt - J.F.), de nem engedték, hogy az Önkormányzat háromból választhasson.

14:03 Oroján Sándor (Fidesz-KDNP): A színház dolgozói Blaskó Balázsnak szavaztak bizalmat és tegnap petíciót is átadtak. A másik pályázót sem a közönség, sem a színház tagjai nem támogatják. Ha elesik a színház a szerződésben most biztosított pénztől, "ki fog-e rúgni" Szőcs Artur embereket a színházból?

13:59 Mirkóczki Zita (EVE): A szakmai bizottságban felajánlották, hogy engedjenek három jelöltet a közgyűlés elé, akikből választhatnak. A minisztériumi delegáltak nem voltak erre sem hajlandóak. A pandémiára hivatkozva pedig kórházigazgatót neveznek ki, nem színházigazgatót.

13:58 Mirkóczki Ádám (EVE): A szakmai bizottság minisztériumból delegált tagjai igenis eleve kötött mandátummal érkeztek.

 

13:50 Kovács-Csatlós Tamás (Fidesz-KDNP): Miért folyik ez a vita, ahelyett, hogy a szakmai bizottság javaslatát elfogadnák? A két pályázót hozták ezzel méltatlan helyzetbe, mindkettőnek köszöni, hogy pályáztak, mindkettőt alkalmasnak tartja.

13:49 Szőcs Artur: A profizmusban hiszek és olyan emberek bevonásában, akik segítik a pályázatokat.

13:45 Blaskó Balázs: A gazdasági év befejezése éppen a pályázati eredményekből lehetséges.

13:43 Sós Tamás (EVE): Hogyan tudnák pályázatokkal, más eszközökkel növelni a bevételeket?

13:42 A jegyző válasza szerint nem, mert amikor kiírták a pályázatot, még az volt a jegyző, akinek címezte.

13:40 Lombeczki Gábor (Fidesz-KDNP): Szőcs Artur tévesen címezve adta be a pályázatát. Jogilag ez nem aggályos-e?

13:38 Mirkóczki Zita (EVE): A Színház szakszervezete és közalkalmazotti tanácsa miért nem hívta meg valamennyi pályázót, hogy bemutatkozhassanak?

13:32 Mirkóczki Ádám (EVE): Engem Oroján Sándor egyetlen egyszer sem kérdezett a pályázat kapcsán, tehát ne állítsa, hogy én nem tájékoztatom. Politikai szerepvállalással illetni Szőcs Arturt méltatlan, ha van ilyen a két pályázó közül egyértelmű, hol lehetne keresni. Oroján Sándor már tudja, hogy elvonják a pénzt? Amint korábbi hozzászólásában elmondta, ez egyetlen közte és a minisztérium közötti levélben sem szerepel.

13:24 Oroján Sándor (Fidesz-KDNP): Komlósi Csabának válaszolva, ő csak érdeklődni szokott a minisztériumban, nem a leveleket kapja meg. Kénytelen, mert helyben nem tájékoztatják megfelelően. Szőcs Artur miért nem juttatta el a pályázatát a színház dolgozóinak is? Van benne egy lényeges passzus a finanszírozásról, mely számít a közös finanszírozásra, ami most meg fog szűnni. A színház pedig jelenlegi formájában fog megszűnni.  

13:23 Mirkóczki Ádám (EVE) szerint akkor például a vízilabda csapathoz sem kellene külföldi játékosokat igazolniuk.

13:20 Dr. Pápai Ákos (Mi Hazánk) szerint bár nem nagy körben érdeklődőtt, a városban rossz hangulat alakult ki, amiért a polgármester nem bízik az egriekben és most adott esetben egy nem egri kerülhet egy egri helyébe.

13:18 Szőcs Artur: Miskolcon is vannak bérletesek más városokból is, Egerből is több száz. Szakmai kapcsolatai révén olyan művészeket is csábíthatna Egerbe, akik vonzanák a turizmust is.

13:16 Komlósi Csaba (EVE) kérdezi, Oroján Sándor honnan ismeri azoknak a leveleknek a tartalmát, melyeknek ő nem volt címzettje? Szőcs Arturtól kérdezi a turizmussal is összefüggésben milyen lehetőségét látja a színház bevételei növelésének?

13:15 Szőcs Artur: A válasza az első kérdésre igen, a másodikra nem.

13:14 Juhász Ádám (Fidesz-KDNP): A három éves vezetői gyakorlatát a Miskolcon betöltött Művészeti Tanács-tagsága igazolja? Tagja marad-e annak, ha megválasztják.

12:13 Mirkóczki Zita (EVE) magára vállalja, ha nem minden pályázatot ismerhetett meg a nagyobb nyilvánosság.

13:10 Szőcs Artur: Először pályázott életében, nem tudta, mi a protokoll, elnézést kér. Ő aláírta a papírt, hogy pályázata nyilvános és a Színház című folyóiratnak is leadta közlésre. Még valami, Blaskó Balázsra reagálva, az egyetemi filmszakosok a filmek készítéséhez az egyetemtől kapják a pénzt! 

13:07 Mirkóczki Ádám (EVE): Szőcs Artur bemutatkozott az illetékes bizottságban, Oroján Sándor nem volt ott. És hogy ki egri, ki nem, örül annak, hogy Eger vonzó város és a pályázó vállalja, hogy megválasztása esetén ide is költözik.

13:06 Oroján Sándor (Fidesz-KDNP): Szőcs Artur miért nem kereste meg, mutatkozott be és pályázata miért nem volt nyilvános?

13:03 Mirkóczki Ádám (EVE): Sem az EMMI-től, sem a Fekete Péter államtitkártól kapott levél nem tartalmazza a szerződés felmondását, csupán azt, hogy ők szeretnék, ha a szakmai bizottság javaslatát fogadnák el.

13:00 Blaskó Balázs: Igazgatóságának kezdetén az akkori közgyűlés megvonta a pénzügyi lehetőségeket, ez akadályozta. Szőcs Artur terveit pedig a jelenlegi pénzügyi helyzet megvalósíthatatlanná teszi, annak ellenére, hogy azok nagyszerű álmok.

12:58 Szőcs Artur: Egyeztetési nehézségeket el kell kerülni. A Színművészeti filmszakos hallgatói pedig segítenék a színház és a produkciók helyi és országos megismertetését, marketingjét.

12:55 Mirkóczki Zita (EVE): Szőcs Arturtól kérezi, a pályázata szerint vendégművészeket csak nagyon indokolt esetben szeretne hívni. Blaskó Balázstól pedig, ha pályázata szerint színművészeti hallgatókat akar a jövőben gyakorlatra meghívni, ezt miért nem tudta eddig megtenni.

12:53 Földvári Győző (EVE): A megállapodás szerint a feleknek tárgyalni kell, eredménytelensége esetén bírósághoz lehet fordulni.

12:46 Oroján Sándor (Fidesz-KDNP): Az aláírt szerződés betartása mindenkinek kötelessége. Az ellenkező eset következménye az lesz, hogy az ebben az évben már megkapott támogatási összeget vissza kell fizetni és a további évi 300 milliós támogatásról lemond a város.

12:45 Dr. Pápai Ákos (Mi Hazánk): Tudja-e adott esetben a város maga finanszírozni a színházat?

12:45 Farkas Attila (EVE): Ha mindenképp a minisztérium döntését kell elfogadni, akkor mi értelme van most itt ülni és vitázni?

12:42 Földvári Győző (EVE): A frakció tárgyalt a döntésről, ez ki fog derülni a szavazásnál. A kormányrendeletek nem tartalmaznak vétójogot az Önkormányzat döntésével szemben, azt csak indokolni kell.

12:39 Mirkóczki Ádám (EVE): a Művészeti Törvény magasabb rendű jogszabály és az lehetőséget ad a szerződéstől való eltérésre. Igen, még tegnap is egyeztetett az EMMI-vel, a minisztérium felbonthatja a szerződést, ha nem Blaskó Balázst nevezik ki, de ez csak azzal jár, hogy újra kell kezdeni a tárgyalásokat az önkormányzat és a minisztérium között.

12:37 Juhász Ádám (Fidesz-KDNP) kérdi, az Egységben a Városért frakcióban egység van-e Szőcs Artur jelölésében, valamint a polgármester egyeztetett-e az EMMI-vel.

12:34 A jegyző válaszában ismerteti az idevonatkozó rendeleteket, a döntésnek vannak bizonyos feltételei, de nincs akadálya (noha a minisztérium adott esetben értelmezheti szerződésszegésként is).

12:33 Oroján Sándor (Fidesz-KDNP) a jegyzőt kérdezi, a közgyűlés jogszerűen dönthet-e a kormány és az önkormányzat közti szerződéstől eltérően.

12:25 Szőcs Arturé a szó. Mivel őt kevésbé ismerik, a tanulmányairól, a pályáján idáig vezető útról beszél részletesen. Műfajilag sokszínű színházat szeretne, amely a város központi kulturális intézményévé válhat.  Olyan színházat, amelyre büszke lehet a város, s együtt lélegzik az országos szakmával is.  



12:17 Blaskó Balázsé a szó. Nem kíván kortesbeszédet mondani, a színházban eltöltött 34 éve beszéljen helyette. 2011 óta, amióta igazgató, a megbecsülése a közönség körében csak folytatódott. A nézőszámot kimagaslóan tudta növelni. Pályázatában, amelyet a szakmai bizottság a legjobbnak ítélt, felsorolta az eredményeket és részletesen ismertette a jövőre vonatkozó elképzeléseit. Természetesen a jelen gazdasági és pandémiás helyzetben reálisan megvalósítható célokat tűzött ki. A szakmai bizottság a közös fenntartói, a polgármester által is aláírt dokumentumok alapján javasolta kinevezését.

12:14 Következik a Gárdonyi Géza Színház igazgatójának megválasztása. Az előterjesztő Mirkóczki Ádám polgármester (EVE) szóbeli kiegészítést nem tesz az előterjesztéshez. (Az előzményeket lásd a blog tegnap esti bejegyzésében! J.F.) Meghívott vendég Blaskó Balázs jelenlegi direktor, pályázó és Szőcs Artur pályázó.

11:46 A vizsgálóbizottság felállítását megszavazták.

11:35 Mirkóczki Ádám polgármester (EVE): Ha egy személy folytat vizsgálatot, a másik oldal meg fogja kérdőjelezni. A bizottság felállítását éppen az indokolja, hogy nem kaptak információt. A hírekből kellett értesülni a színház járványhelyzetéről. A színház igazgatója nem tájékoztatta az önkormányzatot, holott ez kötelessége lett volna. A bábszínházat egyetlen pozitív eset után az igazgatója saját intézkedéssel bezárta. A színházból színészektől, dolgozóktól kapott levelek ellentmondanak a színház által kommunikáltaknak. A helyzet igenis súlyos.

11:34 A jegyző válasza: A fenntartói jogokat a Közgyűlés gyakorolja, vizsgálat lefolytatása is annak áll módjában. A beadás módja és ideje megfelelt az alapokmánynak. Információkat természetesen kérhetnek a képviselők egyénileg is.

11:33 Juhász Ádám (Fidesz-KDNP): A sürgősségi inditvány beadásának ideje és módja megfelelt-e a közgyűlés alapokmányának.

11:32 Orosz Lászlóné (Fidesz-KDNP): Van-e a képviselőknek joga egyénileg elmenni a színházba és információkat kérni?

11:30 Dr. Pápai Ákos (Mi hazánk): Milyen információik vannak, amelyeket nem osztottak meg a képviselőkkel? 

11:28 Minczér Gábor alpolgármester (EVE): Eléggé súlyos eset, hogy egy ember meghalt. Kell a bizottság!

11:26 Oroján Sándor (Fidesz-KDNP): Ehhez nem kell bizottságot felállítani, a lehetőség anélkül is fennáll, megvannak a jogosítványok, ez politikai színjáték. 

11:24 Mirkóczki Zita (EVE): A színháznak kötelessége lett volna tájékoztatni az Önkormányzatot, függetlenül attól, ki az igazgató. Meg kell nyugtatni az ott dolgozókat és a nézőket, hogy aki bemegy a színházba, az biztonságban van.   

11:21 Dr. Pápai Ákos (Mi Hazánk): A bizottság, ha feláll, akkor vizsgálja a polgámester felelősségét is!

11:15 Oroján Sándor (Fidesz-KDNP) vitatja, hogy nincs összefüggés. Ha valóban kérdések merültek fel, miért bizottságot akarnak felállítani, miért nem fordulnak inkább információkkal rendelkező kormányhivatalokhoz? Nincs komoly indoklása az előterjesztésnek.

11:12 Mirkóczki Ádám (EVE): Ellentmondásos információik vannak, a két frakciót bevonva áll fel a bizottság és megvizsgálja az elmúlt idők történéseit, majd tájékoztatja az egri nyilvánosságot, nem mendemondákra támaszkodva. Az előterjesztés nincs összefüggésben a következő napirenddel.  

11:11 Dr. Pápai Ákos (Mi Hazánk): Az indítvány miért éppen az igazgatói pályázatról szóló döntés előtt születik?

11:09 Juhász Ádám (Fidesz-KDNP) kérdezi, milyen dokumentumokat akar áttekinteni a bizottság.

11:06 Mirkóczki Ádám polgármester (Egységben a Városért Egyesület) sürgősségi indítványt terjeszt elő a színházban kialakult járványhelyzetet vizsgáló bizottságra.

 

09:42 Orosz Lászlóné (Fidesz-KDNP) bejelenti, hogy a következő ülésre előterjesztést fognak benyújtani Kelemen Csaba posztumusz díszpolgári címére.

09:16 Oroján Sándor (Fidesz-KDNP) javasolta, hogy vegyék le a napirendről a színház igazgatójának kinevezését. Az indítványt nem fogadták el.

 

09:11 A Közgyűlés egy perces néma felállással adózott Kelemen Csaba színművész emlékének. A város saját halottjának tekinti.

Az egyidejű tudósítás az egri városi televízió élő közvetítését követve készül.

 

1 hozzászólás
Idézet
2020.11.11. 15:47
K.István

Mi, miskolciak csak örülhetünk, hogy továbbra is "csak a miénk" marad egy ilyen nagyszerű rendező (és ember), de azért az gyalázatos, hogy így "játszottak" vele.

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
Útmutatók


A KERESŐ
HASZNÁLATÁRÓL

 

 


ÚTMUTATÓ
A BLOGHOZ

 

 


MŰVELT ÚR
A SZÍNHÁZBAN

 


 
Menü
 
kommentek & Napló-archívum évenként
Friss hozzászólások
 
könyvajánló

 
hangos blog

A blog hangos szolgáltatása gyengénlátóknak.
Cikkek felolvasva!