MNSZ blog

Blog a Miskolci Nemzeti Színházról

   A színház világával való kapcsolatom még Egerben kezdődött, 1987-ben - amióta ott újra volt önálló társulat. Minden darabot láttam, volt, amit megnéztem huszon-valahányszor is. Színházi tárgyú írásaim, kritikáim a Heves Megyei Nap színházi mellékletében 1995-96-ban jelentek meg rendszeresen, de a melléklet megszűnése óta is előfordultak különböző lapokban, ma pedig internetes portálokon. És az is Egerben történt, hogy 2000 tavaszán a Piaf (a címszerepben fellépő művésznő ma már a Miskolci Nemzeti Színház tagja) egyik előadásának végén nagy meglepetésemre a színpadra szólítottak a darab szereplői, Örökös Néző címet kaptam tőlük. Természetesen nagyon meghatott, büszke voltam rá, s nem felejtem el máig sem, annál is inkább, hiszen ezt a címemet azóta is valamennyi direktor elismerte.
 Az évtizedekkel ezelőtt megszületett egri kötődés azonban nem akadályoz abban, hogy lássam és élvezzem, milyen nagyszerű dolgok születnek ma Miskolcon.
  Tisztelek mindenkit, akár színpadon van, akár a háttérben dolgozik a színház csodálatos világában. Magamat is erős szállal e világhoz tartozónak érzem.
 2010.04.05-én blogot indítottam: Színház Egerben (1884-től napjainkig)… és azon túl. Tíz éves születésnapját Lőkös Ildikó dramaturg köszöntötte - országos színházi portálon is.
 2014 óta volt miskolci rovata, 2021 végén ez önállósult, a régi cikkek egy részét átemeltem ide, az újak folyamatosan születnek.  Remélem, kiérdemli az Olvasó figyelmét! J.F.

 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
a blog közösségi csatornái



 

 
Lezárt szavazások


 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
* Napló

KARÁCSONYI GONDOLATOK - SZEGEDI DEZSŐ, A MISKOLCI NEMZETI SZÍNHÁZ MŰVÉSZE

2016.12.24. 00:08
 

   Az 1960–as évek egyik szentestéjén a nagymamám és a nagynéném (ők neveltek fel) elmentek a nagybátyámékhoz, mivel nem volt tüzelőnk, sem ünnepi ebédre való. Az egész ünnepet ott töltötték. Én egyedül maradtam a lakásban. Anyám és apám akkor már elváltak, és ki tudja, melyikük merre járt. A bátyám és az öcsém valahol másutt találtak maguknak ünnepi menedéket. Gyerekként nem nagyon érdekelt a hideg. Pedig kemény tél volt, csikorgott az ember talpa alatt a hó. Már késő este volt, amikor a szomszéd lakásához betlehemes játékosok jöttek, Csörgették a botokat, énekeltek és dicsérték a megváltót. „ Nagy éjfélben nagy hidegben született a Mária fia…” - csendült fel a számomra ismert dallam. A betlehemes játék olyan volt mint egy szabadtéri színházi előadás. Fehér lepedőből készült jelmezek, a fejükön papírcsákók, kezükben csörgős botok (mint az ógörög drámákban használt thürszoszok). Alázattal és odaadással játszották a szerepüket. Mindenki pontosan tudta a dolgát. A betlehemi Jászolt amelyben egy játékbaba volt bepólyálva, olyan szeretettel és óvatosan kezelték, mintha valóban egy igazi gyerek lett volna benne. Átszellemülten és őszintén énekeltek, játszottak. Amikor befejezték az „előadásukat”, a szomszéd süteménnyel és borral kínálta őket. Nagy hálálkodva, fennhangon baxtalo krechuno–t (boldog karácsonyt) köszönve elmentek. Sokáig a fülembe csengett az énekük. Gondoltam egyet és odasettenkedtem a szomszéd ablakához, és láttam a jól befűtött szobában feldíszített fenyőfát, a megterített asztalt. Nagyokat nyeltem, mert gondolatban odaültem az asztalhoz és jóízűen falatoztam. Ebből a fantasztikus hangulatból a gyomrom korgása zöttyentett ki. Sebaj - gondoltam -, majd talán holnap akad valami étel. Visszamentem a hideg lakásba és egy meleg kabátot magamra húzva próbáltam elaludni. Altató gyanánt eljátszottam a gondolattal, hogy együtt a család, anyám settenkedik a konyhában és nem sokára megteríti az asztalt, apám szalaggal átkötött kis csomagokat rak egyik helyről a másikra. Mi, gyerekek pedig a fenyőfa körül ólálkodunk várva a pillanatot, amikor észrevétlenül elcsenhetünk egy-egy szaloncukrot. Anyám a fenyő elé áll és halkan énekelni kezd: „Nagy éjfélben nagy hidegben…” - egyre zavarosabbak lettek a gondolataim, távoli száncsengő hangját hallottam. Tán még a Mikulást is láttam a szánon… Reggel arra ébredtem, hogy a szomszéd kopog az ajtón és egy tányér meleg ételt és pár darab süteményt tesz az asztalra. Boldog karácsonyt, mondta… és elment…  Szegedi Dezső, a Miskolci Nemzeti Színház művésze
 

 

Még nincs hozzászólás.
 
Útmutatók


A KERESŐ
HASZNÁLATÁRÓL

 

 


ÚTMUTATÓ
A BLOGHOZ

 

 


MŰVELT ÚR
A SZÍNHÁZBAN

 


 
Menü
 
kommentek & Napló-archívum évenként
Friss hozzászólások
 
könyvajánló

 
hangos blog

A blog hangos szolgáltatása gyengénlátóknak.
Cikkek felolvasva!