MNSZ blog

Blog a Miskolci Nemzeti Színházról

   A színház világával való kapcsolatom még Egerben kezdődött, 1987-ben - amióta ott újra volt önálló társulat. Minden darabot láttam, volt, amit megnéztem huszon-valahányszor is. Színházi tárgyú írásaim, kritikáim a Heves Megyei Nap színházi mellékletében 1995-96-ban jelentek meg rendszeresen, de a melléklet megszűnése óta is előfordultak különböző lapokban, ma pedig internetes portálokon. És az is Egerben történt, hogy 2000 tavaszán a Piaf (a címszerepben fellépő művésznő ma már a Miskolci Nemzeti Színház tagja) egyik előadásának végén nagy meglepetésemre a színpadra szólítottak a darab szereplői, Örökös Néző címet kaptam tőlük. Természetesen nagyon meghatott, büszke voltam rá, s nem felejtem el máig sem, annál is inkább, hiszen ezt a címemet azóta is valamennyi direktor elismerte.
 Az évtizedekkel ezelőtt megszületett egri kötődés azonban nem akadályoz abban, hogy lássam és élvezzem, milyen nagyszerű dolgok születnek ma Miskolcon.
  Tisztelek mindenkit, akár színpadon van, akár a háttérben dolgozik a színház csodálatos világában. Magamat is erős szállal e világhoz tartozónak érzem.
 2010.04.05-én blogot indítottam: Színház Egerben (1884-től napjainkig)… és azon túl. Tíz éves születésnapját Lőkös Ildikó dramaturg köszöntötte - országos színházi portálon is.
 2014 óta volt miskolci rovata, 2021 végén ez önállósult, a régi cikkek egy részét átemeltem ide, az újak folyamatosan születnek.  Remélem, kiérdemli az Olvasó figyelmét! J.F.

 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
a blog közösségi csatornái



 

 
Lezárt szavazások


 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
* Napló

TELEFONOS ÉLETKÉPEK

2015.01.19. 14:06

   Nem állítom éppen, hogy minden este van ilyen, de sajnos nem is ritkaság, előadás közben megszólal egy telefon. Egyeseknek a figyelmeztető kérés sem számít, nem kapcsolják ki, nem és nem!
    Két hölgy a tegnap esti Illatszertár előadáson.
  Egyikük a mellettem lévő páholyban kommentálta időnként társaságának a látottakat, már ez is zavart, de még szebb volt, amikor rázendített a mobilja. Mit tetszenek gondolni, hogyan reagált? Zavartan gyorsan kikapcsolta, majd bocsánatkérően nézett körül? Ugyan kérem! Fogadta és beszélni kezdett. Előadás közben – hát ez csak természetes, ha egyszer hívták – nem?!  
   A másik hölgy a földszinten ült, negyedik sor közepe. A telefon jó hangosan zenélni kezdett. Mit tetszenek gondolni, hogyan reagált? Zavartan gyorsan kikapcsolta, majd bocsánatkérően nézett körül? Ugyan kérem! Igaz, ami igaz, ő beszélni nem kezdett, csak kinyomta – de kikapcsolni – lásd mint fent: nem és nem! Várható volt, hogy hamarosan újra próbálkozik a hívó. Így is történt.  A színpadon éppen egy intim hangulatú párbeszéd, Balázs kisasszony (Ullmann Mónika) éppen megvallja Asztalos úrnak (Rusznyák András), hogy vonzalmat érez iránta. A hosszasan szóló telefonra – még meg is kellett keresni a táska mélyebb zugaiban, ahová az imént száműzetett (de ki – nem és nem! – nem kapcsoltatott) a két szereplő – egy lépcsőfokon ülve, egymás szemébe nézve állóképpé merevedve várta meg a csendet, majd Ullmann Mónika így szólalt meg újra: Szóval azt akartam elmondani, hogy... 
    Jogos volt az apró fricska!
   Egy hasonló egri eset jutott eszembe ott a helyszínen. Akkor is másodszor szólalt már meg ugyanaz a készülék,  a színpadon pedig Mészáros Sára éppen ekkor ért a Selyemcipő előadásban ehhez a mondathoz: "Mi ez az ellenállhatatlan hívás?" A nézőtéren persze kitört a nevetés, ami az előadás azon pontján ugyan nagyon visszás volt, a történtekre viszont nagyon természetes reakció, mint ahogyan a közönség tegnap este is nevetni kezdett, amikor elhangzott a „Szóval azt akartam elmondani...”.

 

Még nincs hozzászólás.
 
Útmutatók


A KERESŐ
HASZNÁLATÁRÓL

 

 


ÚTMUTATÓ
A BLOGHOZ

 

 


MŰVELT ÚR
A SZÍNHÁZBAN

 


 
Menü
 
kommentek & Napló-archívum évenként
Friss hozzászólások
 
könyvajánló

 
hangos blog

A blog hangos szolgáltatása gyengénlátóknak.
Cikkek felolvasva!