Fotó: mnsz-blog

Miskolci születésű vagy, feltételezem, hogy színházba már gyermekként is jártál.

Igen, édesanyámmal is rendszeresen jártunk színházba és a gimnáziumban is volt bérletünk. Természetesen megfordult a fejemben az is, hogy színész legyek, de igazából táncművész szerettem volna lenni kiskoromtól kezdve, csak hát édesanyám féltett attól, hogy a táncosok könnyen megsérülnek és teljesen derékba törhet a karrierem. Meg hát akkor fel kellett volna költözni Budapestre, nagyon fiatalon, amire nem biztos, hogy fel lettem volna készülve. Nekem annyira szoros volt - és ma is az - a kapcsolatom édesanyámmal, hogy valószínűleg nem tudtam volna végigcsinálni mindent egyedül.
   Kacsingattam a színészet felé, öt évig jártam színjátszó szakkörbe (négy évet az általános iskolában, egyet a gimnáziumban). Gondolkoztam még általános iskolában, hogy dráma szakra jelentkezzek a gimibe, de végül úgy döntöttem, hogy mégsem. Valószínűleg az rémített meg elsősorban, hogy nem csak verset kellett vinni, hanem dalt is, és nekem nincs jó hangom... egyáltalán.

Ehhez képest a kedvenc műfajod a musical.

Igen. Az abszolút kedvenc musical pedig a Chicago, azt követi a Cabaret. De a komolyabb hangvételű prózai előadásokat is szeretem. A miskolciak közül például az Édes Anna, a Kasimir és Karoline, a Feketeszárú cseresznye.

Térjünk még vissza a tánchoz, mert az azért komolyan és hosszú ideig volt jelen az életedben!

A táncos fotók Méder Noémi gyűjteményéből valók.

Tizennyolc évig táncoltam modern tánc csoportban, négy éves koromban kezdtem, akkor Miskolci Dance Studio volt a neve (ma már eLTE Best Dance Company, a vezetőjének – L. Tóth Evelyn – nevéből ered). Klasszikus balett alapokat is kaptunk, a tizennyolc év során ez végig megmaradt a modern tánc, kortárs tánc, jazz balett mellett. Jártunk versenyekre, országos szinten is, kijutottunk egy Európa bajnokságra is (ahova én sajnos éppen nem tudtam elmenni). Imádtam táncolni és a tánc szeretete mindig megmarad.

Ezek után meglepő fordulattal mégis az egyetem Antropológiai és Filozófiai Tudományok Intézetét végezted.

Kulturális antropológia szakot végeztem a Miskolci Egyetemen, mert törvényszéki antropológus akartam lenni. Miután láttam a Dr Csont című sorozatot, megtetszett ez a világ és reménykedtem benne, hogy ha a kulturális antropológiát kitanulom, akkor onnan valahogy tovább lehet lépni törvényszékinek is, de Magyarországon ezt nem oktatják, külföldön pedig rengeteg pénzbe kerül. Így megmaradtam ennél, de ez is teljesen jó volt, mert ugyanúgy emberekkel, kultúrákkal ismerkedtünk. Képzésünk során végül is sok olyat tanultam, csoportdinamikát, a társadalom elemzését, az embereknek az egyéni világfelfogását, reagálásukat a világra, amit érdemes volt megismerni.

És a felsoroltak már nincsenek is olyan messze a színház világától, legalábbis hasznukat lehet venni ebben a világban élve és dolgozva is.

Igen, csak erre így később jön rá az ember. Mesterszakon már nem az antropológiát folytattam, hanem kicsit közelebb mentem ténylegesen a ma emberéhez, a szociológiát választottam, kommunikáció és média szakiránnyal. A második szakdolgozatomat csoportdinamikai és közösségeken belüli kapcsolatokról írtam. Ezt a megszerzett tudást valóban itt is tudom hasznosítani.

Fotó: Méder Noémi

De a végzés után még mindig nem itt kezdtél dolgozni, hanem a Miskolci Naplónál.

Az egyik oktatónk, Osváth Andrea szerzett tudomást arról, hogy új, fiatal munkatársakat keresnek. Igazából mindig is közel állt hozzám az újságírás is. A Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete (mai nevén DUE Médiahálózat) pályázatára írtam egy cikket a feminizmusról, és különdíjat kaptam. Később gyakornok is voltam - még antropológusként - a MiNap-nál, valamint voltam először csak szerkesztő, majd korrektor, vezető szerkesztő egy online divatmagazinnál, a Fashion Fave-nél.
   Tehát a tanárnőnk biztatására beadtam az önéletrajzomat és be is hívtak. Három fiatalt vettek fel akkor. Az államvizsga után, a nyár végén elkezdtem dolgozni, de csak másfél évig tartott, mert én szűknek éreztem a kereteket. Jöttünk ide a színházba is, a Miskolc Televízióval együtt tudósítani, megismerkedtem az akkori sajtóssal, Papp Andreával, megkérdeztem, esetleg valamiféle kommunikációs munka itt nem lenne-e. Akkor nemleges választ kaptam, de alig egy hónapra rá megkeresett azzal, hogy ő előlépne marketingvezetőnek, tehát a helyére kellene egy sajtókommunikációs munkatárs, ezt nekem ajánlották fel. Így kerültem ide, 2018 novemberében, a Hello, Dolly! főpróbahetében. A főpróba hete mindig feszült, nehéz időszak, azt mondták nekem, ha ezt kibírom, akkor itt maradok. Idekerülve nagyon meg voltam rettenve még mindentől és mindenkitől, de soha nem volt olyan, hogy ellenségesen szóltak volna hozzám, és ki tudtam alakítani olyan kapcsolatot a művészekkel, hogy partnernek tekintenek. Nem én vagyok az "idegesítő sajtós", barátságos viszony van köztünk, ők is tudják, hogy nekem ez a munkám, én is tudom, hogy nekik az a munkájuk, és próbálunk segíteni egymásnak. Befogadtak. Szerintem ők is látják a lelkesedésemet. Mert csak lélekkel és nagyon sok lelkesedéssel lehet csinálni. Mindenképpen egy icipicit rajongónak kell lenni.

Sugárzik a közösségi médián át is („Nem érzem munkahelynek, ez az otthonom” – írtad) és itt látva, beszélgetve is, hogy valóban jól érzed itt magad.

Fotó: Gálos Mihály Samu

Ezt tényleg nem lehet csak munkahelynek tekinteni. Nyilvánvalóan vannak persze kötelező feladatok, például szerződéseket kötni, tárgyalni különböző ügyfelekkel vagy leendő partnerekkel, de a munkámnak nagyobb része igazából a művészet, még úgy is, hogy én nem vagyok szorosan része a művészi alkotó folyamatnak. Valahogy mégis úgy érzem, hogy nekem is fontos szerepem van abban, hogy a produktum a világ elé jusson és magaménak érzek minden előadást és mindent, ami történik ebben a színházban.

Szeretném, ha konkrétabban is elmondanád az olvasóknak, mi mindennel foglalkozol.

Elsősorban a média kommunikációt végzem, ez sok mindent lefed, például én kezelem a színház közösségi oldalait, Facebook, Instagram és most már TikTok oldalunk is van. Én teszem közzé a bejegyzéseket, gyártom a videókat a TikTok-ra. Mit csinálok még? Ha van egy új előadás, a bemutató hetének közepén a sajtó munkatársait meghívjuk, hogy fotózzák a próbát, készíthetnek az alkotókkal interjút. Ebben általában én szoktam segédkezni. A kollégámmal, Baráth Zsófiával szervezzük, hogy mikor legyen ez. Mi válogatjuk a képeket a jegyiroda kirakatába. Én írok és küldök anyagot az országos sajtónak. Hozzánk tartoznak az előadás plakátjai is. Bár legtöbbször van elképzelése a rendezőnek, de néha ezt csiszolgatni kell vagy kis iránymutatást adni, mi az, ami „eladhatóvá” tesz egy előadást, próbálunk együtt dolgozni és alkotni valami olyasmit, ami jó lesz a rendezőnek is és marketing szempontból is megfelelő lesz. A műsorfüzetekkel is van dolgunk, minden hónapban el kell készítenünk a havi műsort, amikor ezt megkapjuk a művészeti titkárságától, akkor mi ellenőrizzük, hogy mindent jól illesztett-e be a grafikus, majd küldjük a nyomdába. Ha egy-egy kritikához, interjúhoz szeretnének fotót egy előadásból vagy egy színésznek a portréját szeretnék elkérni, akkor is engem szoktak megkeresni a különböző médiumok. Régebben gyakrabban voltak színház bejárások (néha most is van azért), körbevezetem az akár iskolás, akár felnőtt csoportokat.

Fotó: Gálos Mihály Samu (Színházak éjszakája)

A hivatalos színházi fotósaink Éder Vera és Gálos Mihály Samu, de ha nincsenek itt, én is fotózok. Most éppen az Ének az esőben produkcióhoz forgattak filmbetéteket, Lillafüreden a Palotaszállóban. Elkísértem a stábot és készítettem kulisszafotókat.

Méder Noémi kulisszafotója / Ének az esőben - forgatás

Amikor idekerültem, mindenre rácsodálkoztam, már az is érdekes volt, hogyha a díszítők egy kocsin valamit elhúztak a színpadon. És ez még most is bennem van: mindent látni szeretnék, mi, hogy történik, mert ez tényleg olyan, mint egy varázslat. De a Producerek volt az első alkalom, hogy bemerészkedtem a kulisszák mögé, addig erősen tartottam tőle, hogy útban lennék. Valóban egy plusz „előadás”, ami ott történik; hogy mit, hogyan építenek át, a színészek hogyan készülnek a színpadra lépni, milyen bakik történnek mondjuk (amiket a néző nem lát, nem hall jó esetben), milyen problémák adódhatnak, amiket egy fél perc alatt meg kell oldaniuk, mindez nagyon érdekes. Fantasztikus, ahogyan működik ez a „gépezet”.

Méder Moémi kulisszafotója / A Mester és Margarita
(További kulisszafotók a forgatásról és más alkalmakról a beszélgetés végén!)
 

Engem is elvarázsolt a kulisszák mögötti világ, a Producerek és A Mester és Margarita előadásokat onnan figyelve írtam erről a blogon, „Takarásban - amit a néző sohasem lát. Mi történik előadás közben a kulisszák mögött?” címmel. olvasható.

A felsorolásból is érzékelhető, hogy valószínűleg nincs két egyforma munkanapod.

Talán a hétfőre lehet mondani, hogy az általában ugyanaz, minden héten, amikor a művészek nincsenek bent (nekik a vasárnap és a hétfő a pihenő), csak a gép előtt ülünk, de egyébként tényleg nincs két egyforma nap, és ez izgalmas. Reggelente, amikor bejövök, az van bennem, hogy vajon mi fog történni, mit fogok ma látni, hallani és ez lelkesedéssel tölt el. Ilyen időkben is, amikor az energiaválság miatt alig van fűtés, sok helyen sötét van az épületben, ilyenkor is szívesen vagyok itt.
   Nagyon jó példa éppen a mai délelőtt. Valami hiba miatt órákig nem volt internetünk, ami pedig nekem elengedhetetlen a munkámhoz. Gondolkoztam rajta, hogy hazamenjek-e és "home office-ban" folytassam, de mérlegeltem magamban, hogy amit kell, azt a telefonomon is meg tudom csinálni. Maradtam. Beültem az Ének az esőben próbájára, néztem a kollégákat és nagyon jó volt. Lehet sötét és hideg, itt van ez a nagyszerű közösség és tartja bennünk a reményt.

Éppen beszélgetésünk idején érkezett el a színház javára indított adománygyűjtés ahhoz a ponthoz, amikor az első adományozók nevei felkerültek a színház falára. A reményt tehát a közönség szeretete és segíteni akarása is táplálhatja, személy szerint örülök, hogy én is, illetve a blog is segíthetett, szívesen tettem. Köszönöm a beszélgetést!

Ének az esőben - forgatás

Ének az esőben - forgatás

Várakozás színpadra lépés előtt, vendégjátékon (Feketeszárú cseresznye) a Thália Színházban

Bodoky Márk