A külön jelzett kivételével valamennyi fotó: mnsz-blog

Színpadmester vagy színpadi felügyelő? A hivatalos megnevezés szerint az utóbbi, nekem szimpatikusabb a színpadmester. Számomra az más, talán jobban tükrözi a feladatot, a tudást és felelősséget együttesen.

 Igen, én is jobban szeretem az elsőt. Sokkal közelebb áll a szívemhez az a megnevezés és a munkámat is jobban jellemzi.

Huszonegy éve, 2001-ben kerültél a Miskolci Nemzeti Színházba. Hogyan és mennyi idő telt el, amíg biztosan érezted, jó választás volt?

Katona voltam, majd a leszerelésem után egy kis idő elteltével szólt nekem az egyik már itt dolgozó ismerősöm, hogy ha van kedvem, akkor most van felvétel, eljöhetek díszítőnek. (* A díszítő előkészíti és elhelyezi a díszleteket a színpadon és az előadás igényeinek megfelelően mozgatja ezeket.) Akkor még nem gondoltam, hogy 21 év után is itt leszek, a színház lesz az életpályám. Kb két év után az akkori főnökeim fokozatosan, egyre gyakrabban küldtek fel a zsinórra dolgozni. Eleinte kisebb, egyszerűbb majd komolyabb feladatokat bíztak rám és ezzel párhuzamosan elküldött a színház tanulni az SZFE-re, ahol volt egy speciális, 3 éves műszaki képzés, amit el kellett végeznem ahhoz, hogy csinálhassam a zsinórosi munkakört. Színpadtechnikus, műszaki vezető, szcenikus lettem. Az iskola elkezdésekor éreztem azt igazából, hogy talán végleg jó helyen vagyok. Szerettem itt lenni és láttam is benne a perspektívát, a jövőt. Öt évet dolgoztam a zsinórban, miután kaptam egy előadást a Csarnokban, Tolsztoj: Legenda a lóról, Krámer György rendezésében. Ez volt az első előadásom, mint színpadmester. Majd a következő évben pedig egy balett előadást, a Petruska Labor címűt, amit szintén Krámer György rendezett, koreografált. Elég sűrű időszak volt akkor nekem, hiszen párhuzamosan csináltam az iskolát, a zsinóros és a színpadmesteri munkát. Majd átkerültem a Kamaraszínházba és a Játékszínbe színpadmesternek amiket egy ideig egyedül vittem. Teltek-múltak az évek, az egyik kollégám távozása okán kerültem a Nagyszínpadra, ahol jelenleg is vagyok. Mondhatni, visszatértem oda, ahol kezdtem a pályát. Durván olyan 200 produkcióban vehettem részt a 21 év alatt és akkor még belegondolhatunk abba is, az hány előadást jelent.
   Megszerettem a színház világát minden mérgével és minden örömével együtt. A mai napig, ha bejövök, elkap egy érzés, egy emelkedett hangulat. Nyilván van itt is feszültség, vita,de azokat mindig igyekszünk lerendezni, megbeszélni.
   És persze az egész lét, ahogyan mit itt „élünk”, annyira változatos, sohasem egyhangú. Pontosan ez az, amiért szeretem, mert nem monoton és nem egy folyton ismétlőső mókuskerék. Szeretem ezt az egyedi világot, amelyben alkotunk és a végén pedig létrehozunk egy csodát a kedves nézők számára.

Díszítőként kezdted, most pedig te vagy a díszítők főnöke.

Igen, de nem egyedül vagyok, van másik három színpadmester kollégám is. Egyikőjük velem van a Nagyszínpadon, ő Kulcsár Gábor, míg a másik kettő Farkas Gábor a Kamarát, Galuska Roland a Játékszínt vezeti. Tíz díszítő van a Nagyszínházban, őket irányítom. Emellett a feladataim közé tartozik a színpadi próbákra jelződíszletek összeállítása, bontatása, összerakatása, majd persze ha elkészül az eredeti, akkor annak is a kezelése, tárolása, állapotmegóvása, karbantartása illetve a működtetése is. Ezeken túl a műhelyházzal való kapcsolattartás is feladatom. Ez azt jelenti, hogy miközben készül a díszlet, a gyártásvezetővel Kocsis Attilával folyamatosan egyeztetünk, például, hogy hogyan, milyen módon szeretnénk bekötni, ha mondjuk az függő díszlet lesz, hol legyenek a díszletelemeken a bontási pontok vagy ha valami speciális megoldásra van szükség, azt is meg szoktuk beszélni, hogyan csináljuk, mi az elképzelésem és azt milyen anyagból tudjuk biztonságosan legyártani, majd nap mint nap könnyen működtetni. Egyeztetni szoktuk még az anyagfelhasználást is. Illetve, ha felmerül valamilyen különleges rendezői igény, trükk vagy effekt, annak a kitalálásában is partner Attila. Természetesen neki is vannak elképzelései, amelyik általában találkoznak az enyéimmel. Egy mondatban az első alaprajztól és az állító próbától figyelemmel kisérem a díszlet útját, amíg végül átkerül hozzám a színpadra. Az én dolgom, ha vendégjátékra megyünk, oda adoptálni az előadást, hiszen nincs két egyforma színpad. Meg kell terveznem és határoznom például, hogy melyik elemet ott melyik trégerbe (* lásd a beszélgetés későbbi részében!) kötünk, mert arra kell törekednem, hogy a vendégelőadás a lehető legnagyobb mértékben olyan legyen mint itt nálunk. Mindezek mellett pedig még vannak adminisztrációs feladataim is.

És akkor arról még nem is beszéltünk - kicsit később az is sorrakerül -, mit csináltok az előadások alatt. Akkor viszont szorosan együtt kell működnöd az ügyelővel is.

Ez így van. Nagyon jó a kapcsolatunk Orehovszky Zsófiával (* a vele készült beszélgetés ). Eleinte voltak nézeteltéréseink, de megtanultuk kezelni egymást. Nagyon szeretem emberileg is és dolgozni is szeretek vele. Alapos, tényleg mindent a kezében tart, 100 százalékosan ott van. De ezt így is kell csinálni. Nagy a felelősség rajtunk, nem lehet nem maximálisan ott lenni. Persze vannak könnyebb, egyszerűbb előadások is, de azokat is ugyanolyan figyelemmel kell csinálni. Sok mindennel segíti a munkámat. Megvan közöttünk a jó munkához szükséges harmónia és abszolút bizalom.

Vannak kedvenc előadásaid, akár mint néző, akár szakmai szemmel?

Minden előadást szeretek, amit csinálok, egyiket ezért, másikat azért, mind kedves valamiért. Nyilván van néhány kiemelkedőbb alkotás. Nagyon szeretem az Elisabeth című musicalt (Lévay Szilveszter), amikor a színházhoz kerültem, akkor játszottuk, örök emlék marad. Borzasztó összetett volt, rengeteg változással, nagy munka volt a társulat minden benne lévő tagja számára. Emlékezetes még a pár évvel ezelőtti Cirkuszhercegnő (Kálmán Imre), Szabó Máté rendezése, mindkét szempontból. Az előadást is nagyon szerettem illetve szakmailag is nagyon tetszettek benne azok a látványbéli és technikai megoldások, amelyeket alkalmaztunk. Tényleg egyedi megoldások voltak, kedves emlék. Szeretem most a Producereket, amit Béres Attila igazgató úr rendezett, szintén mindkét szempontból. Nagyon komoly munka, rengeteg változás, sok díszletelem, a zsinórkarzat színig van kötve, szinte minden húzóban van valami és a hátsó színpadon is bekészítve a díszletek. Grandiózus előadás.

Jól érzem, hogy legjobban a zenés műfajokat kedveled?

Igen. Musical, rockopera, de nagyon tudom élvezni az operettet, vagy akár az operát is, zenebolond vagyok. Prózában pedig inkább a drámák állnak hozzám közelebb.

Említetted, hogy minden a ti felelősségetek, ha valami baj történne, az is. Volt már komolyabb probléma?

Igazán nagy nem, de olyan már történt például, hogy a ponthúzó meghibásodott az előadás alatt, megállt és nem vitte fel a falat. Ment a jelenet, az egyik falnak el kellett volna mennie. Ott akor gyorsan ki kell találni valamit hogy hogyan tudunk továbbmenni és persze mindebből a közönség minél kevesebbet lásson. Kisebb, apró-cseprő hibák előfordulnak, de azok észrevehetetlenek a nézők számára. Például nemrég a Producerekben történt egy eset, mégpedig a könyvelőiroda egyik pultja hibásodott meg. Toltuk be őket a hátsó színpadról, rendeztük be a színpadot hátul a jelenetre s az egyiknek tönkrement a kereke. A jelenetben ezeket kitolják oldalra, tehát gurulniuk kell, de rossz kerékkel nem tudták volna megtenni az énekkaros kollégák. Ott kellett nagyon gyorsan kerékcserét csinálni, amíg elől ment a Max iroda jelenet. Mindenki azon izgult, meglesz-e időben. Meglett. Az a helyzet, hogy folyamatosan készen kell állni egy esetleges hiba gyors orvoslására, mert az előadásnak mennie kell, nem állhat le.

Arra kérlek, próbáljuk meg bemutatni az olvasóknak a színpadtechnikát. Induljunk a nézőtér irányából!

Az első, amit a néző lát, a zenekari árok az előszínpad és az előfüggöny.
   Zenekari árkunk négy tagból áll, két oldalsó egy első és egy hátsó középső elemből. Ezek gépi mozgatásúak, és külön is, illetve együtt is tudjuk őket mozgatni. Vagy mind a négyet emeljük fel, ha az előadásban nincs zenekar, és nyerünk ezzel további színpadteret vagy az előadás, a rendező igényének megfelelően egyet vagy többet egyszerre. Ha kell, lépcsőzetes elrendezést is ki tudunk alakítani.


 

Az előfüggönyt itt a Nagyszínházban kétféle módon tudjuk működtetni. Az egyik a bayreuthi mód, amikor középtől kétoldalra nyílik, és kb 45 fokban felfelé. Ez a klasszikus színházi függönymozgatás. A másik a cortina, amikor fel-le egyenesen emelkedik vagy süllyed. Létezik egy harmadik mozgatás, az a görög rendszer, nálunk ez a Kamaraszínházban van, a középről kétoldalra széthúzás.

A nézők a színpad két oldalán keskeny, fekete „függönyöket“ is láthatnak.

Igen, ez a körtakarás. Mi oldallábaknak hívjuk, van ahol kulisszának nevezik. A körtakarást, a lábakat lehet szögben állítani. Például balett előadásokon „utcára állítjuk“, ami azt jelenti, hogy a tartóikra merőlegesen állnak. Ha pedig 45 fokban állnak, akkor a legnagyobb a takarás. De persze az épp aktuális díszlet is meghatározza, hogy melyik láb hogyan, milyen szögben álljon.

Következik a forgószínpad és a billentő. Mindkettőt az ügyelőpult mellett álló saját pultodtól irányítod.


 

Gyűrűs forgónk van, 11 méter 80 centi átmérőjű, középen 8 méter átmérőjű tárcsarésszel. Itt is van lehetőség különálló működtetésre, hogy vagy csak a tárcsa forogjon vagy csak a gyűrű, de a kettő együtt is lehet. A forgóhoz be lehet programozni a pozíciókat, s ezután gombnyomásra oda forog, ahová be van programozva.
   A színpad egy része ferdén megemelhető, a vége 180 cm magasra emelkedik. Ezt most a Déjà vu című előadásunk háborús képében használjuk. Érdekessége, hogy miközben dönt a színpad, tudunk forogni is a forgóval külön is, akár.

Az eddigiek a nézőtérről is láthatóak. Most vezessük el az olvasókat a közönség elől teljesen rejtett világba is!

 

Maradva még a színpadon, kétoldalt állnak a világítási tornyok. Közöttük, fent a világítási híd. A híd mozogni is tud, ha adott esetben szükség van a színpadnyílás felső szűkítésére. A főszínpad felett van még két darab világítási tartó illetve a díszletek emelésére és süllyesztésére szolgáló berendezések is. Ez 24 db kézi ellensúlyos diszlettartót jelent, amik egyenként 340 kg teherbírásúak, illetve van még 48 db 12 sorban 4-4 db ponthúzónk is amelyek gépi mozgatásúak és egyenként 150 kg-ot képesek megemelni. Tehát egy sor 600 kg teherbírású. A hátsó színpadon pedig vannak gépi trégerek (díszlettartók), amelyeket általában lámpák bekötésére szoktuk használni.

És most lemegyünk a színpad alá.

Itt van az a szerkezet, ami működteti a billentőt. Olajnyomással működő dugattyúk emelik fel a vasszerkezeten nyugvó színpadot. Van egy biztonsági háló is a színpad végén ez azért van, hogy ne tudjon leesni semmi a színpad alá. Amikor felemeljük a billentőt, akkor mögötte keletkezik egy nagy üres terület ahová nem nehéz beesni, beejteni valamit.Egyszóval védőhálóként funkcionál.


 

Itt van a forgót hajtó motor is. Egy lánc öleli körbe a tárcsát, egy másik a gyűrűt.

Van személyi süllyedőnk is, gépi mozgatású.
   Itt találhatóak még meg az oldallábak, a horizont függöny és a világítási tartók működtető motorjai is.

Fotó: Szobonya Ferdinánd

   A gépházban a ponthúzók motorjai vannak a vezérlő egységekkel együtt.
   Havonta egyszer van karbantartási nap, amikor Budapestről érkeznek egy erre szakosodott cég munkatársai és mindent alaposan átnéznek, az általunk feljegyzett hibákat javítják.

Sok ismeretlen dologgal, kifejezéssel találkozhatott eddig az olvasó. A zsinórpadlásról azonban valószínűleg mindenki hallott már, de közelebbről megismerni azt is nagyon érdekes.

A zsinórban is több szint van. A munkakarzat, afölött egy félszint, ha úgy alakul, onnan is szoktak a világosítók fejgépezni vagy csak lámpákat szerelnek oda. Fölötte a súlyzókarzat, onnan is lehet súlyokat berakni a trégerbe és afölött a taposórácson túli rész. Az a szint nagyjából panel bérház 7. emelete magasságának felel meg.
   Amikor még nem dolgoztam itt, de színházba időnként jártam, nem tudtam elképzelni, hová tűnnek el pillanatok alatt a díszletek. De, amint bekerültem a színpadra minden világossá vált: Ide tűnnek el a dolgok pillanatok alatt.

 

Rendezői bal oldalon helyezkedik el 8 méter magasban a ponthúzók kezelő pultja, amelyet Ferencz Tamás zsinóros működtet. Ezen két fő panel elem van,  a jobb oldali a ponthúzók panele, a bal oldali pedig a világítási tartók, a világítási híd, az oldallábak és a horizont működtető nyomógombjainak a helye. Jobb oldalon pedig a kézi trégerek működtető munkakarzatja van.



A trégerek 10 méter 50 centi széles acélcsövek, melyeket úgynevezett toldásokkal 12m szélesre meg tudunk növelni, a színpad mélységében elosztva, 24 darab. Köthetünk bele anyagokat vagy díszletfalakat is. Ez egy egyszerű ellensúlyos rendszer, ahány kiló súlyt kötsz a trégerbe, annyi kilót kell beletenni. Van egy súlypálcája és utána egy kézzel lehet működtetni, akár egy 300 kilós falat is. Az az előírás, hogy mindig egy picivel túl kell súlyozni, hogy ha ne adj‘ Isten a fék kifékeződne (ami persze nem tud megtörténni magától), akkor a díszlet ne lefelé, hanem felfelé induljon el, megelőzve így a baleseteket. Ilyen trégereket használunk akkor is, amikor oldalirányba mozgatunk valamit, erre a mozgatásra speciális pályarendszer van természetesen.

A Nagyszínházon túl kicsit beszéljünk a a többi játszóhelyról is, Csarnok, Nyári Színház, Játékszín, Kamara!

   A Játékszín technikai szempontból a legegyszerűbb, érdekessége csak a változtatható terű nézőtér. Itt semmilyen színpadi gépezet nincs, a színpad feletti négyzethálós csőrendszerre szerelünk lámpákat,kötünk anyagokat stb. Mindössze egy mozgó szerelő híd tallható, aminek mérete a színpad szélességével egyezik meg.
   A Csarnok színpadmérete forgó szempontjából tökéletesen ugyanakkora mint a Nagyszínházban (de nincs oldal- és hátsószínpad). A függöny mögött már a Nyári színház nézőtere van. Itt csak trégerek vannak, 19 darab, kézi ellensúlyos rendszerű, csakúgy mint a nagyszínpadon. Gépi mozgatású csak a két világítási tartó és a horizontpálya. Összeszerelő műhelynek indult a Csarnok, aztán elkezdtek játszani itt is, sok előadás volt, például rendszeresen adott otthont a Bartók+ operafesztivál előadásainak, saját nyári színházi előadásainknak is. Mostanában leginkább próbateremnek használjuk.
   A Kamarában is van egy kisebb, 9 méter átmérőjű forgó, itt más gépi működtetésű berendezés nincs. Megvannak persze a trégerek, ugyanolyan kézi ellensúlyos rendszerűek mint a nagyszínpadon, illetve a csarnokban, de itt a belmagasság nem 22 méter, hanem csak 7 méter 50. Természetesen ugyanúgy vannak világítástartók, itt a gégeneket is kézzel engedik le, ellentétben a Nagyszínházzal.

Köszönöm a kalauzolást. Nagyon jó volt hallgatni, hogy nem csak a munkádról, de általában a színházról is örömmel, szeretettel beszélsz.

Nagyon szívesen, örömmel tettem.
   Színházba járni kell, ez szerintem alap! Annak is örülök, hogy az idősebb és a középső generáción túl a fiatalok is nyitottak rá és jönnek rendszeresen, látogatják és szeretik az előadásainkat. A jövőben is várunk mindenkit nagy szeretettel!